Önnek még nincs beállított Simple jelszava. Kérjük adjon meg egyet!
Almenüpontok
Lépj be

Vidéki programok júniusban – az egész család számára!

Vidéki kirándulásra mentek a családdal? Egy jó hangulatú program szuper kezdése lehet a nyári időszaknak. Főleg, ha ezek színesek és szórakoztatóak is. Cikkünkben olyan vidéki eseményeket hoztunk most, melyek az egész család számára kellemes élményt nyújthatnak júniusban. Nézzük melyek ezek!

 

Cseresznyefesztivál – Szomolya

A szomolyai rövid szárú fekete cseresznye nemzetközi hírnévnek örvend, ezért is kerül évente megrendezésre ennek a különleges gyümölcsnek az ünnepe. A Cseresznye Fesztivált idén június elején, azaz 7.-étől 8.-áig rendezik meg. Mindenkinek érdemes meglátogatnia a finom termés tiszteletére rendezett programot, hiszen minden megtalálható lesz itt, ami csak szem-szájnak ingere. Ellenállhatatlan rétesek, lekvárok, jamek, illetve pálinkák várnak majd a kóstolásra, mindegyik mézédes ízkavalkádot hagyva maga után.

Persze nem csak gasztronómiai, de remek kulturális események is színesítik majd a fesztivált. Gazdag és vonzó népművészeti, kézműves és egyéb szórakoztató programok biztosítják a szabadidő kellemes eltöltését. A kicsik és nagyok, fiatalok és idősek egyaránt lehetőséget kapnak a kikapcsolódásra.

 

Egerszeg Fesztivál – Zalaegerszeg

Az Egerszeg Fesztivál 2024. június 14-15-16-án kerül megrendezésre Zalaegerszeg városának születésnapja megünneplésének céljából, célul tűzve ki a város hagyományainak és értékeinek bemutatását, miközben szórakoztatást kínál az egész családnak. A háromnapos rendezvény kulturális hatása meghaladja a város és a megye határait, hiszen sokan látogatják az ország távoli részeiről is. A fesztivál feladata, hogy őrizze és bemutassa Zalaegerszeg hagyományait és értékeit, miközben folyamatosan megújulva és változva igyekszik kiszolgálni a látogatók kulturális igényeit. Lesznek koncertek, bor- és gasztroutca, gyerekprogramok, gólyalábasok, előadások és még rengeteg meglepetés.

 

Tiszavirág Fesztivál – Szolnok

Idén immár hatodik alkalommal várják a szervezők a vendégeket a Tiszavirág Fesztiválra. Június 18-22. között élvezhetjük a táncra perdítő zenéket, a szívet melengető előadásokat és még sok mást. Kiváló minőségű magyar borok, pálinkák, sörök, lepények, kürtöskalács, illatozó mangalicacsülök és számos más ínyencség biztosítja majd a gazdag gasztronómiai választékot. A tiszaiak számára a tiszavirágzás nem csupán a nyár kezdetét jelenti, hanem a törékenység és megújulás, az életerő és életigenlés, valamint a természettel való egyensúlyt. A szolnokiak örömmel és szeretettel fogadják az ország-világ vendégeit, barátaikat, hogy együtt, varázslatos estéket töltsenek el a Tisza-parton.

 

Ha a kényelmes megoldást, vagyis az autót választanátok az út megtételére, érdemes indulás előtt ellenőrizni a jármű alapvető felszereléseit, hogy ne érjen meglepetés az út mentén. Érdemes egy hosszú út előtt előre gondolkodni, hiszen bármikor megtörténhet a baj. Az ilyen esetekre célszerű megkötni a Simple Autómentés biztosítását, aminek köszönhetően azonnal érkezik a segítség probléma esetén. Plusz egy szuper dolog, hogy 3 csomag közül választhatjátok ki a nektek legjobban kedvezőt.


A kép illusztráció. A kép forrása: shutterstock.com.

Forrás:

http://www.szomolya.eu/cseresznye-fesztival/

https://csodalatosmagyarorszag.hu/programok/fesztival-koncert/egerszegfeszt-2024-zalaegerszeg/

https://csodalatosmagyarorszag.hu/programok/fesztival-koncert/tiszavirag-fesztival-2024-szolnok/