Mi az a Simple Classic alkalmazás?
A Simple Classic a Simple alkalmazás előző generációs verziója, amely egy hazai fejlesztésű integrált alkalmazás. A mobilfizetést ötvözi számos szolgáltatással, egy applikáción belül. Letöltése ingyenes, szinte minden okostelefonra telepíthető, és bármely bank által kibocsátott MasterCard, Maestro, Visa vagy American Express bankkártyával használható. Érintéses mobilfizetésre OTP Bank által kibocsátott MasterCard vagy Maestro bankkártyával, NFC funkcióval rendelkező Android rendszerű készülékkel használható.
A Simple Classic alkalmazással vásárolható közterületi és zárttéri parkolójegy, autópálya-matrica, taxi, mozijegy, színházjegy, koncertjegy, közlekedési mobiljegy, befizetheted csekkjeidet, vagy köthetsz biztosítást autódra és okostelefonodra egyaránt. Mindezt készpénz és aprópénz nélkül, bankkártyáról.
Emellett elmentheted hűségkártyáidat, gyorsan kifizetheted SimplePay vásárlásaidat, igényelhetsz Simple kártyát érintéses mobilfizetéshez, küldhetsz pénzt bankkártyára OTP Bank által kibocsátott kártyák között, vagy feltöltheted OTP Egészségpénztári egyenlegedet is. Az elérhető szolgáltatások és elfogadóhelyek köre folyamatosan bővül.
Miért létezik külön Simple Classic alkalmazás? Használhatom párhuzamosan az új Simple appal?
A Simple Classic az előző generációs Simple app. Az OTP Mastercard kártyákhoz kapcsolódó érintéses mobilfizetés szolgáltatás továbbra is csak a Simple Classic alkalmazásban érhető el. A Simple Classic alkalmazásba új fejlesztések már nem érkeznek, csak hibajavítások. A régi és új alkalmazást zavartalanul használhatod párhuzamosan egymás mellett egyazon okostelefonon.
Általános információk
Hogyan tudom letölteni az alkalmazást?
A Simple Classic alkalmazás a Google Play-en és az AppStore-ban is megtalálható, tehát minden olyan Android és iPhone típusú okostelefonra telepíthető, melyen az alkalmazás által támogatott verziószámú operációs rendszer fut, és rendelkezik mobilinternet-eléréssel.
Mire van szükség ahhoz, hogy használni tudjam a Simple Classic alkalmazást?
Az alkalmazást Android vagy iOS operációs rendszert futtató készülékekre tudod letölteni a Google Play-ből, az AppStore-ból. A mindennapi használathoz az okostelefon mellett az alábbiakra van szükséged::
- internetkapcsolat,
- Simple-fiók regisztráció,
- az alkalmazásban elérhető szolgáltatások kifizetéséhez egy saját tulajdonú, bármely bank által kibocsátott MasterCard, Maestro, Visa vagy American Express bankkártya.
A fizetési megoldásokról részletesebben a „Hogyan tudok fizetni az alkalmazással?” pontban olvashatsz.
Hogyan tudok Simple-fiókot regisztrálni az alkalmazásban?
Simple-fiókot regisztrálni többféleképpen lehet: emailcím és jelszó megadásával, illetve Facebook-, vagy Google vagy Apple-fiókkal. Utóbbi esetekben a regisztrációt követően mindenképpen állíts be külön Simple jelszót, mert később szükséged lesz rá az alkalmazás használata során. Facebook-fiókkal való regisztrációkor a Facebook-ban regisztrált emailcímed kerül be a Simple-fiókodba, így az értesítéseket is erre az email címre kapod majd.
Bármely bank ügyfelei használhatják a Simple Classic alkalmazást?
A Simple Classic alkalmazás bárki számára elérhető, aki rendelkezik e-mail címmel és okostelefonnal. Az alkalmazás szolgáltatásaiban bármely hazai és külföldi bank által kibocsátott MasterCard, Maestro, Visa vagy American Express bankkártyával lehetséges fizetni.
Milyen típusú internetkapcsolattal kell rendelkeznie az okostelefonnak?
Mobilinternet vagy Wi-Fi, esetleg más eszközön keresztül megosztott internetkapcsolat segítségével is használhatod az alkalmazást. Az alkalmazás használata alapvetően élő internetkapcsolattal lehetséges, azonban ez nem jár jelentős adatforgalommal számodra. Néhány megvásárolt termék esetén viszont nem kell netkapcsolat ahhoz, hogy elérd őket: a mozijegy, koncertjegy offline állapotban is megnyitható és érvényesíthető, az autópálya-matricát is megtalálod netkapcsolat nélkül. A közlekedési Mobiljegyek érvényesítéséhez viszont szükség van működő internetkapcsolatra.
Régebbi operációs rendszereken is működik az alkalmazás?
Fontos, hogy a letöltés előtt meggyőződj arról, milyen verziószámú operációs rendszer fut a készülékeden, és ezt összevesd az adott alkalmazásboltban feltüntetett információval, ahol leírjuk, melyik verziószámú operációs rendszereket támogatja a Simple alkalmazás.
Milyen szolgáltatások érhetőek el a Simple Classic alkalmazásban?
A Simple Classic alkalmazásban jelenleg az alábbi szolgáltatások találhatók:
- Érintéses mobilfizetés: Androidon, OTP Mastercard/Maestro bankkártyával vagy Simple kártyával
- Parkolás: közterületi vagy zárttéri parkolójegy-vásárlás
- e-Matrica: autópálya-matrica vásárlás
- Közlekedési Mobiljegy: BKK és országos mobiljegyek
- Csekkbefizetés: QR-kódos csekkbefizetés
- Autómentés biztosítás
- Készülékbiztosítás
- QR-fizetés: SimplePay tranzakciók kifizetése
- Taxi: taxirendelés Budapesten
- Mozi: mozijegy vásárlás – Budapest Film és MiMozink hálózata
- Jegy: koncertjegy; színházjegy és egyéb rendezvényjegyek, kedvezményes (Las minute) és teljes árú színházjegy vásárlása; egyéb rendezvényekre és helyszínekre való jegyvásárlás
- Bookline: könyvrendelés
- Party: kiemelt buli helyszínek programjának megtekintése
- OTP Egészségpénztár egyenleg-feltöltés
- Pénzküldés OTP bankkártyák között.
- OTP SZÉP kártya egyenleglekérdezés
Az alábbiakban az egyes szolgáltatásokra vonatkozó főbb információkat találod.
Mennyibe kerül a Simple Classic használata?
A Simple Classic alkalmazás letöltése ingyenes, használata során az alkalmazás egyes szolgáltatásainál a megvásárolt termék után kényelmi díjat vagy kezelési költséget számítunk fel.
Ha bármilyen problémám van az alkalmazással vagy használatával kapcsolatban, hová fordulhatok?
Probléma esetén Ügyfélszolgálatunk 0-24 órában rendelkezésedre áll. Az appon belül a fogaskerék-ikonra kattintva találod meg az Ügyfélszolgálat üzenőpaneljét, vagy emailt is írhatsz az ugyfelszolgalat@simple.hu címre. Mielőtt hibajelzésre igénybe veszed ezeket a csatornákat, kérjük győződj meg az alábbiakról:
- a felmerült probléma idején rendelkeztél-e aktív internetkapcsolattal,
- megerősítetted-e regisztrációdat,
- megadtál-e minden szükséges adatot,
- az alkalmazás legfrissebb verzióját használod-e,
- van-e elegendő pénz a használni kívánt bankszámládon,
- azonos email címmel regisztráltál-e a Facebookban, mint a Simple alkalmazásban,
- ha nem találsz egy rendszerüzenetet vagy visszaigazoló emailt, végignézted-e az almappáidat a Simple-fiókodhoz tartozó postafiókodban.
Hogyan tegyem meg bejelentésemet az ügyfélszolgálatnál?
Telefonos panasz esetén mindenképpen keresd elő a Simple-fiók regisztrációkor kapott emailedből az egyedi Simple ügyfélazonosítódat, ezt meg kell adnod munkatársunknak, regisztrált emailcímed mellett.
A bejelentés során kérjük lehetőleg minél részletesebb információkat adj meg a gyorsabb ügyintézés érdekében: a hibajelenség, esemény körülményeinek pontos leírása, készüléked típusa, operációs rendszered és az alkalmazás verziószáma.
Hol tudom visszakeresni Simple-tranzakciómat?
Nyisd meg az alkalmazást, és a Vásárlásaim története menüpontban megtalálod valamennyi sikeres tranzakciódat, melyekre akár szolgáltatásokra bontva is szűrhetsz. Ezen kívül emailben is tájékoztatást kapsz minden tranzakciódról, melyek vásárlásról szóló bizonylatnak is alkalmasak.
Mire jó a QR-kód a profilom felső sarkában?
Egy baráti Simple felhasználó ezen QR kódját beolvasva könnyedén tudsz neki kupont vagy jegyet küldeni.
Kaphatok számlát a Simple-tranzakciómról?
Igen, a számlakérést minden egyes tranzakciónál külön kérheted, a számlázási címet a folyamat könnyítése érdekében előre is beállíthatod, de a fizetési oldalon minden esetben ki kell választanod. Taxirendelés esetében számlát a taxisofőrtől kérhetsz. A számla megérkezésének időpontja szolgáltatásonként eltérhet. A számlát a Billzone.eu szolgáltatón keresztül a Simple Classic alkalmazást fejlesztő OTP Mobil Kft. állítja ki részedre, és küldi el az alkalmazásban regisztrált emailcímedre elektronikus formában.
Rögzítettem a címemet, de állandóan javítgatnom kell
A címeidet egy központi helyen tároljuk így egyszerre használhatod őket házhozszállításra és számlázási címként. Mindkét helyen ellenőrizzük, hogy érvényes-e az adott tevékenységhez, ha hiányos megkérünk a javítására/kiegészítésére. Ilyenkor, mivel megváltozott, elveszíti az előző felhasználások érvényességét. Amennyiben ha jó adatokat adtál meg (irányítószám VS város) egy Javítom -> Rendben klikkeléssel már ott folytathatod ahol abbahagytad.GDPR – adatmegőrzés
Az OTP Mobil Kft. a tárolt adataidat minden módosítási lehetőséget kizárva a polgári jogi általános 5 éves elévülési időn belül megőrzi, a jog- és igényérvényesítés, illetve a csalások megelőzése, felderítése és hatékony kezelése céljából. Az adatok anonimizálása a jogos érdek megszűnését követően történik meg.
GDPR – Adatmegőrzés

Érintéses mobilfizetés funkció
Érintéses mobilfizetés: általános kérdések
Mi az az érintéses mobilfizetés, mire és hol tudom használni?
A Simple Classic alkalmazás szolgáltatása, amely lehetővé teszi, hogy az alkalmazásban digitalizáld OTP MasterCard és Maestro bankkártyáidat, így nem szükséges, hogy fizikailag Nálad legyenek. Fizethetsz velük az alkalmazáson kívüli fizikai elfogadóhelyeken, szinte bárhol, ahol érintéses fizetésre alkalmas terminál található. Kártyaadataidat a legszigorúbb nemzetközi biztonsági előírásoknak megfelelően őrizzük. OTP Visa bankkártyákat az újgenerációs Simple alkalmazsban lehet digitalizálni érintéses mobilfizetéshez.
Mi kell ahhoz, hogy használhassam a mobilfizetést?
- Az OTP Bank által kibocsátott, MasterCard vagy Maestro típusú bankkártya (nem szükséges, hogy maga a fizikai bankkártya érintéses fizetésre alkalmas legyen!), vagy az alkalmazásban igényelt Simple kártya.
- Android operációs rendszerű okostelefon, melyen legalább 7.0 vagy újabb kiadású verzió fut.
- NFC funkció a mobilkészülékedben.
- Simple 3.7.0 verziójú (vagy későbbi) alkalmazás.
Honnan tudom, hogy a bankkártyám alkalmas mobilfizetésre?
Digitalizálásra (ezáltal érintéses mobilfizetésre) az OTP Bank által kibocsátott MasterCard vagy Maestro kártyák, vagy az alkalmazásban igényelt Simple kártya alkalmas. Az alkalmazás kártyaregisztráció közben automatikusan felismeri a digitalizálható bankkártyát, és felkínálja a bankkártya regisztrációját érintéses fizetésre (azaz a digitalizációt). Ha nem kínálja fel az „Érintéses fizetés regisztrációja” lehetőséget, akkor a kártyád nem digitalizálható.
Kell internetkapcsolat az érintéses mobilfizetéshez?
Is-is. A bankkártya regisztrációjához és digitalizációjához kell internetkapcsolat, a digitalizált kártyával történő érintéses fizetéshez viszont nem kell, ugyanis előre letöltött fizetési tokenek segítségével történik a fizetés. A fizetési tokenek száma maximum 10, ezért 10 érintéses fizetési tranzakciót internetkapcsolat nélkül is elvégezhetsz. Ezek a fizetési tokenek internetkapcsolat mellett automatikusan újra töltődnek. Ha internetkapcsolat híján a tokenek száma fogyni kezd, erről az alkalmazás időben értesít.
Hogyan tudok érintéses mobilfizetéssel fizetni?
Állíts be biztonságos képernyőzárat a telefonodon, például PIN kódot, jelszót, mintát vagy ujjlenyomatot (arcfelismerést kivéve). Fizetéskor első lépésben éleszd fel a telefonod, majd oldd fel a képernyőzárat, ezzel történik ugyanis az azonosítás, ez helyettesíti a bankkártya PIN kódjának megadását. Ezután tartsd oda a telefonodat a terminálhoz. Fizetéshez tehát nem szükséges megnyitnod az alkalmazást, viszont célszerű előbb feloldani a telefont, ellenkező esetben kétszer kell a terminálhoz érinteni.
Ha több bankkártyát is digitalizáltál, állíts be elsődleges kártyát. Ha nem választasz ki elsődleges kártyát, használj widgetet a kártyaválasztáshoz.
Ha a nem állítottál be képernyőzárat, ebben az esetben fizetés előtt meg kell adnod a Simple jelszavadat is.
Ha sikeresen azonosítottad magad, akkor 2 percen keresztül tudsz érintéssel fizetni. Az időlimit letelte után a telefon újabb azonosítást kér, ezután még egyszer oda kell érintened a telefont a terminálhoz. Ezt a terminálon megjelenő üzenet is jelzi.
A Simple segítségével 15.000 Ft alatt és felett is tudsz érintéssel fizetni, 15.000 Ft felett bizonyos terminálok kérhetik a plasztik bankkártyád PIN kódját is. A bankkártyás bizonylaton mindig a digitalizált kártya utolsó 4 számjegye látszik, ami eltérő az eredeti bankkártyád sorszámától.
Mennyibe kerül az érintéses mobilfizetés használata, van tranzakciós díj, havidíj?
Az érintéses mobilfizetésnek nincs sem havidíja, sem tranzakciós díja. Amennyiben nincs még regisztrált bankkártyád, akkor a kártya regisztráció során végzünk egy 100 Ft-os próbaterhelést, amelynek visszatérítését azonnal elindítjuk.
Ha az OTP Bank által kibocsátott MasterCard vagy Maestro bankkártyádat digitalizálni szeretnéd, a digitalizálási folyamat során az alkalmazás felajánlja, hogy az OTP rendszerében tárolt telefonszámra, díjmentes SMS-ben küldi el megerősítő kódot.
Amennyiben a felajánlott telefonszámok nem megfelelőek, a megerősítő kód elküldéséhez választhatod az ismételt 100 Ft-os próbaterhelést is. Ekkor a kódot a terhelési tranzakció részleteiből tudod kiolvasni a mobilbankodból, vagy a banki kivonaton, miután könyvelődött a tranzakció. A próbaterhelés során zárolt összeg – a kártyaregisztrációhoz hasonlóan – azonnal feloldásra kerül, amint beírod a kapott kódot. Abban az esetben, ha nem adod meg a kódot, akkor egy banki munkanapon belül oldódik fel a zárolás.
Mit tegyek, ha ellopják a telefonomat?
Több lehetőséged is van: egy másik készüléken keresztül belépve az alkalmazásba, az ügyfélszolgálaton vagy a simple.hu honlapon keresztül is lehet új jelszót kérni („elfelejtettem a jelszavamat” funkcióval). Jelszómódosítást követően – elfelejtett jelszó vagy ügyfélszolgálati jelszókérés esetén – az alkalmazásban deaktiválódnak az elmentett bankkártyák, így sem az alkalmazásban, sem érintéses mobilfizetéssel nem lehetséges velük fizetni. A kártyák újraregisztrálhatók a fenti módon történt jelszómódosítást követően. Ha az alkalmazásban vagy a simple.hu-n a profilodban, régi jelszavad megadásával állítasz be új jelszót, a bankkártyáid nem deaktiválódnak.
Érintéses mobilfizetés: Bankkártya digitalizálása
Mi a különbség az alkalmazásban regisztrált és az érintéses fizetésre regisztrált (digitalizált) bankkártya között?
A Simple-fiókban regisztrált bankkártyát a Simple Classic alkalmazás szolgáltatásaiban, vagy SimplePay felületen való fizetéshez lehet használni, a digitalizált kártyák viszont a Simple Classiccal érintéses mobilfizetésre is használhatók. A folyamat két lépcsős: először a kártyád adatait hagyományos módon megadva regisztrálod (elmentheted) az alkalmazásban, és ha megfelel a feltételeknek (kártyatípus, operációs rendszer, NFC funkció a készüléken, alkalmazás verzió), akkor egy következő lépésben regisztrálhatod érintéses fizetésre is (digitalizálhatod).
Honnan tudom, hogy sikeresen regisztráltam érintéses fizetésre a kártyámat?
Az alkalmazás erről egy képernyőn vagy egy push üzenetben küld értesítést, ezen kívül a Bankkártyáim menüpontban az adott bankkártya mellett megjelenik az „Érintéses fizetés aktív” felirat, és a deaktiváló gomb, amellyel bármikor kikapcsolható a funkció. Ugyanitt állíthatod be azt is, hogy melyik legyen az elsődleges kártyád mobilfizetéskor.
Mire jó az elsődleges kártya?
Amennyiben több bank- vagy hitelkártyát digitalizáltál, a Bankkártyáim menüpontban kiválaszthatsz egy elsődleges kártyát. Alapértelmezetten az elsődleges kártya az elsőként digitalizált kártya lesz. Ha az elsődleges kártyáddal szeretnél fizetni, nem szükséges belépned az alkalmazásba. Ha egy másik digitalizált kártyával fizetnél, először lépj be az alkalmazásba, a Bankkártyáim menüpontban válaszd ki a másik kártyát a kártyakép megérintésével. Ezzel elindítod a fizetést.
Hogyan tudok elsődleges kártyát törölni, illetve újat beállítani?
A Simple Classic alkalmazás Bankkártyáim menüpontján belül tudod törölni az elsődleges kártyát is. Amennyiben volt több digitalizált kártyád, akkor az utoljára digitalizált kártya lesz automatikusan az új elsődleges kártyád. Amennyiben nem volt több digitalizált kártyád, új elsődleges kártya beállításához először újat kell digitalizálnod.
Miért lehet sikertelen a kártya digitalizációja?
A sikertelen digitalizálásnak több oka lehet: rosszul írtad be a kódot; ha több mint 10 eszközön digitalizáltad már a kártyádat; ha tiltott a kártya; ha a MasterCard a telefonodat nem tartja megfelelőnek; illetve ha a digitalizálásban részt vevő rendszereknél a digitalizálás folyamatában hiba (pl. időtúllépés) történik. Ha többször egymást követően sem sikerül kártyádat digitalizálnod, de helyesen adtad meg az 5 jegyű megerősítő kódot, vedd fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal.
Mennyire biztonságos a digitalizálás és a kártyaregisztráció?
A Simple Classic alkalmazás érintéses mobilfizetés szolgáltatását az OTP Bank, az OTP Mobil és a MasterCard közösen fejlesztette és üzemelteti a legszigorúbb nemzetközi biztonsági előírások szerint (PCI DSS), az elérhető legmagasabb biztonsági standardokat betartva. Bankkártyaregisztrációhoz és a digitalizációhoz is Simple jelszó szükséges.
Miért kell minden kilépés után újradigitalizálni a bankkártyát?
Ha kilépsz (log out) a profilodból, a kártyát is újra kell digitalizálnod, mivel kilépéssel a kártyához kapcsolódó token törlődik a készülékedről. Ha az elfelejtett jelszó funkcióval vagy az ügyfélszolgálaton keresztül jelszót módosítasz, akkor a kártyaregisztrációt is meg kell ismételned.
Nem kaptam vissza a 100 Ft-os regisztrációs díjat, mit tegyek?
Ha sikeres volt a digitalizálás, akkor javasoljuk, hogy vedd fel a kapcsolatot a bankkártya kibocsátó bankkal, akik további információt tudnak adni az összeg visszatérítésének időpontjáról. A tranzakció után a 100 Ft visszatérítése elvileg azonnal megtörténik, a visszatérülés a felhasználó bankkártya kibocsátó bankjától függ.
Hogyan kapom meg a kódot?/Nem kaptam aktiváló kódot
Rögzített mobiltelefonszám esetén, a kiválasztott számra kattintva SMS-ben kapod meg a megerősítő kódot. Ha nincs rögzített telefonszámod, vagy a felajánlott számok hibásak, a „Nem találom közöttük a telefonszámom”-ra kattintva egy 100 forintos tranzakciót hajtunk végre, melyet azonnal visszatérítünk.
A 100 forintos tranzakció részleteiben találod meg az aktiváláshoz szükséges kódot, ennek kiolvasására az alábbi lehetőségeid vannak:
- Ha van KártyaKontroll SMS szolgáltatásod a bankkártyás vásárlásaidról, és nincs hozzá tartozó limit, vagy a limit kisebb, mint 100 forint, akkor az SMS értesítésben azonnal megtalálod a kódot.
- Ha nincs KártyaKontroll SMS szolgáltatásod a kártyás vásárlásaidról, vagy a limit nagyobb, mint 100 forint, akkor a terhelés könyvelése után (jellemzően a következő banki munkanapon) a tranzakció részleteiből tudod a kódot kiolvasni az OTPdirekt internetes vagy SmartBank szolgáltatásban a számlatörténet lekérdezésével, vagy – ha nincs OTPdirekt szolgáltatásod – az adott havi számlakivonatodból.
Hogyan tudom törölni az érintéses fizetésre használt kártyámat?
A Simple Classic alkalmazás Bankkártyáim menüpontján belül tudod törölni a regisztrált és a digitalizált kártyáidat is. Válaszd ki a kártya adatai mellett megjelenő kis ceruza ikont, arra kattintva kezdeményezheted a törlést.
Érintéses mobilfizetési folyamat
Hogyan használhatom biztonságosan az érintéses fizetést?
- A telefonodon mindig legyen beállítva biztonságos képernyőzár: PIN kód, jelszó, minta vagy ujjlenyomat. Ügyelj rá, hogy a képernyőzár feloldását rajtad kívül más ne tudja megtenni!
- Amennyiben telefonkészüléket váltasz, vagy ideiglenesen más eszközön léptél be az alkalmazásba, a használat befejezésekor minden esetben jelentkezz ki!
- Sikeres azonosítás (a képernyőzár feloldása vagy a Simple jelszó megadása) után a telefonodat 2 percig használhatod érintéses fizetésre. Ügyelj rá, hogy ebben az időtartamban illetéktelenek ne férjenek hozzá a telefonodhoz!
Nem tudok fizetni, miközben minden jónak tűnik.
Az alábbiakat ellenőrizd:
- A terminál alkalmas a MasterCard kártyával történő érintéses fizetésre?
- Az adott kártya van beállítva a fizetéshez?
- Nem fogyott el a havi fizetési limited (45.000 Ft) a Simple kártyán?
- Az NFC be van kapcsolva a telefonodon?
- A kártya digitalizálása sikeresen megtörtént? Ezt a Bankkártyáim menüpontban ellenőrizheted. A bankkártya képe alatt meg kell jelennie az „Érintéses fizetés aktív” feliratnak, alatta pedig a digitalizált kártya utolsó 4 számjegyének.
- Ellenőrizd, hogy aktív-e az érintéses fizetés! A bankkártya képe alatt az érintéses fizetés kapcsolójának aktív állásban kell lennie.
- Egyes mobiltelefon tokok zavarhatják a telefon NFC antennáját. Ha tokban van a telefonod, próbáld meg a fizetést a tok nélkül.
- A telefon NFC antennája típustól függően máshol van elhelyezve. Próbáld más irányból a terminálhoz tartani a telefonodat! Fizetés közben ne mozgasd a telefont!
- Előfordulhat, hogy internetkapcsolat hiányában elfogyott a 10 db fizetési tokened. Erről az alkalmazás küld értesítést, valamint fizetéskor megpróbál fizetési tokeneket letölteni. Ha az alkalmazásban ilyen hibaüzenetet látsz, kapcsolódj az internethez.
- Ha beragadt a „tokenek letöltése folyamatban” üzenet, akkor javasoljuk, hogy jelentkezz ki a fiókodból, majd email és jelszó megadásával lépj vissza, és digitalizáld újra a bankkártyát.
- Milyen hibaüzenetet ír ki a terminál? A hibaüzenetet jegyezd fel az ügyfélszolgálat megkereséséhez.
- Biztosan felélesztetted a telefont a fizetés előtt?
- Ha mindent rendben találsz, és a fizetés többszöri próbálkozásra sem működik, akkor vedd fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal.
15.000 forint felett vásároltam, és nem kért PIN kódot a terminál!
Az újfajta fizetési terminálok a telefonos azonosítás miatt (képernyőzár feloldása a telefon PIN kódjával, ujjlenyomattal, jelszóval vagy mintával) nem kérik el a plasztik bankkártya PIN kódját 15.000 forint felett sem, hiszen a telefon feloldásával már azonosítottad magad. Régebbi terminálok még kérhetik a plasztik bankkártya PIN kódját 15.000 forint feletti vásárlás esetén.
Milyen terminálokon tudok mobillal fizetni?
Azokon a terminálokon fizethetsz érintéses mobilfizetéssel kártyadigitalizálást követően, amelyek érintéses fizetésre alkalmasak, tehát a plasztik érintőkártyákat is elfogadják.
Az alkalmazásban és a fizetési bizonylaton megjelenő 4 számjegy miért nem a bankkártyám számának utolsó 4 jegye?
Az érintéses fizetésre történő regisztráció során a plasztik bankkártya adatait a biztonságos fizetés érdekében digitalizáljuk. Az így létrejövő digitális kártya számát látod az alkalmazásban, az utolsó 4 számjegy kivételével csillagozva. Az érintéses fizetés a digitalizált kártya segítségével történik, ezért a fizetési bizonylaton is a digitalizált kártya számának utolsó 4 jegye jelenik meg.
Simple kártya
Mikor igényelhetek Simple kártyát?
Amennyiben regisztráltál a Simple Classic alkalmazásba, elmúltál 14 éves, Android rendszerű telefonnal rendelkezel, és a Simple Classic 3.75.0 vagy nagyobb számozású verzióját használod. Ha a kártyát érintéses mobilfizetésre (NFC) is szeretnéd használni, a telefonodnak NFC funkcióval kell rendelkeznie.
Hogyan igényelhetek Simple kártyát?
A Simple Classic alkalmazásban a kezdőképernyő tetején megjelenő igénylő funkcióval, vagy a Bankkártyáim menüpontban található funkcióval tudsz Simple kártyát igényelni. Itt add meg személyes adataidat: név, cím, születési dátum, emailcím, melyre automatikusan kiküldésre kerül a szerződés. A szerződést az alkalmazásban lehet elfogadni a személyes adatok megadását követően, nem szükséges személyes ügyintézés a bankfiókban.
Hogyan tudom használni?
A Simple kártya igénylését követően töltsd fel a kártya egyenlegét az alkalmazás segítségével egy bármely bank által a nevedre kibocsátott bankkártyáról. A bankkártyának amelyről feltöltesz, az alkalmazásban biztonsági azonosításon megerősített bannkártyának kell lennie.
Simple kártyáddal az alkalmazáson belül is fizethetsz, a Parkolás szolgáltatáson kívül bármelyik appon belüli szolgáltatásért. Emellett a SimplePay fizetési felületen Simple-fiókodba belépve is használhatod online vásárlásra, a törvényileg meghatározott 15.000 forintos tranzakciónkénti limit erejéig.
Érintéses mobilfizetéshez állíts be biztonságos képernyőzárat a telefonodon, például PIN kódot, jelszót, mintát vagy ujjlenyomatot, és a készüléken kapcsold be az NFC funkciót. Fizetéskor első lépésben éleszd fel a telefonod, majd oldd fel a képernyőzárat, ezzel történik ugyanis az azonosítás. Ezután tartsd oda a telefonodat a terminálhoz. Fizetéshez az alkalmazást nem szükséges megnyitnod.
Ha a telefonod operációs rendszere 5.0 alatti, a képernyőzár nem használható azonosításhoz, ebben az esetben fizetés előtt meg kell adnod a Simple jelszavadat is.
Ha sikeresen azonosítottad magad, akkor 2 percen keresztül tudsz érintéssel fizetni. Az időlimit letelte után a telefon újabb azonosítást kér, ezután még egyszer oda kell érintened a telefont a terminálhoz. Ezt a terminálon megjelenő üzenet is jelzi.
A Simple kártyáddal 15.000 Ft alatt és felett is tudsz érintéssel fizetni, a törvényi havi limitek keretéig (45.000 forint feltöltési és költési limit).
A terminál elutasítja a Simple kártyás fizetésem, pedig van rajta pénz
Régi típusú POS terminálokon 15.000 Ft felett nem lehet használni Simple kártyát, mivel a Simple kártyához nem tartozik PIN kód.
Hogyan tudom feltölteni a Simple kártyámat?
A Simple kártyádat bármely bank által a nevedre kibocsátott Mastercard, Maestro, Visa vagy American Express bankkártyáról feltöltheted az alkalmazáson keresztül, a Bankkártyáim menüpontban a Simple kártya kezelés funkció segítségével. A bankkártyát előbb biztonsági azonosítással meg kell erősítened a telefonszámodra küldött SMS kód segítségével.
Fizikai kártyát is kapok?
Nem, ez egy virtuális kártya, amit kizárólag az Simple alkalmazással tudsz használni.
OTP-s lesz a Simple-kártya?
Igen, egy OTP MasterCard kártya.
Van-e a Simple kártyának éves díja?
A Simple kártya éves díja 0 Ft.
Van-e a Simple kártyának egyéb költsége/tranzakciós díja?
A Simple kártyával díjmentesen tudsz vásárolni, egyéb díjak tekintetében pedig a vonatkozó Hirdetmény az irányadó.
Miért jobb, mint egy hagyományos bankkártya?
Elég csak a telefonodat magaddal vinned, és azzal is tudsz érintéses fizetést kezdeményezni.
Utalni is tudok a kártyáról?
Nem, csak fizetésre használható, utalni nem lehet róla.
Mennyit tölthetek fel a Simple kártyára?
Simple kártya egyenleged maximum 45 000 Ft lehet. A vásárlási limit mértéke: 45.000 Ft /hónap.
Hogyan vezethetem vissza a Simple kártyámon lévő pénzt a számlámra?
A Simple alkalmazásban a Visszatöltés funkció segítségével kezdeményezhetsz visszavezetést egy saját nevedre kibocsátott bankkártyára.
Szolgáltatások az alkalmazásban
Parkolás
Hol tudok parkolni az alkalmazással?
Magyarország közterületi (utcai) és egyes zárttéri parkolóiban tudod igénybe venni a szolgáltatást, mindenütt, ahol a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. biztosítja a szolgáltatást. A Simple a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. hivatalos partnere, így aktív parkolójegyed azonnal megjelenik a rendszerben, nem fenyeget a bírság.
Hogyan tudok közterületi parkolójegyet venni az alkalmazással?
Közterületi parkolójegy-vásárlához (parkolás indításához) internetkapcsolatra lesz szükséged. Parkolj le, majd nyisd meg az alkalmazásban a Parkolás kártyát. Első alkalommal add meg kocsid adatait, majd klikkelj a rendszámra. Ezt követően a zónát megadhatod zónakóddal, cím beírásával, a térképre kattintással, illetve a rendszer automatikusan beállítja a zónakódot helyadataid alapján, ha engedélyezted a helymeghatározást. Utóbbi esetben mindig ellenőrizd, hogy helyes-e a zónakód, a GPS zónahatár közelében téves zónába helyezhet.
Ezután indítsd el a parkolást „Tovább a fizetésre” gombra kattintva – a számláló ekkortól pörög, viszont a parkolás ebben a pillanatban még nem éles. Ezt követően a „Parkolás indítása” képernyőn megjelennek a parkolás részletei: a rendszám, zónakód, a maximálisan fizetendő összeg, valamint az 5 perces időzár.
A parkolás tényleges élesítésére a fizetési opció kiválasztásával kerül sor, erre 5 perc áll rendelkezésedre. Ekkor kerül zárolásra a maximális fizetendő (befoglalt) összeg számládon. A díjfizetés percalapú, a parkolást bármikor leállíthatod, és csak a tényleges időtartam ellenértéke kerül levonásra számládról, a fennmaradó rész automatikusan felszabadul. A parkolás leállításához internetkapcsolat szükséges.
Mi az a befoglalt összeg?
A befoglalt összeg az adott zónában tölthető maximális időtartamra kalkulált összeg, és a kényelmi díj összege. Amennyiben nem áll rendelkezésre a zárolt összegnek megfelelő fedezet, a parkolás nem élesedik. A parkolás végeztével csak a parkolás tényleges időtartamának ellenértéke lesz levonva számládról, a különbözet felszabadul. Ennek átfutási ideje általában napon belüli, legfeljebb néhány munkanapot vesz igénybe, a számlavezető bankod gyakorlatától függően.
Hogyan tudom szabályozni a befoglalt összeg nagyságát?
A parkolás lejáratának időzítésével, mert ezáltal a befoglalt összeg nagyságát is szabályozhatod. A “Parkolás beállítása” képernyőn a “Lejárat” sáv segítségével tudod előre beállítani, hogy mikor álljon le a parkolás, így előre tudni fogod, mennyit fizetsz a parkolásért. Ha nem időzíted a lejáratot, akkor az adott zóna maximumáig fog futni a parkolás. Ez terjedhet egészen az adott napi díjfizetési időszak végéig, vagy a zónában meghatározott maximális parkolási idősáv végéig. A parkolás lejárta előtt 15 és 5 perccel figyelmeztető üzenetet küld számodra az alkalmazás.
Mikor indul a parkolás és meddig tart?
A parkolás a „parkolás indítása” gombra klikkelve indul, de ténylegesen csak a fizetési mód kiválasztásával élesedik. A parkolás automatikusan leáll, ha eléred az általad beállított időkorlátot, vagy eléri a zónában meghatározott maximális parkolási időt, vagy a díjköteles időszak végét. A parkolást manuálisan a „parkolás leállítása” gombra klikkelve állíthatod le, bármikor. A parkolás ideje alatt az appban láthatod aktív parkolásaid adatait. Az egy percen belül leállított parkolás 0 forintba kerül.
Kaptam SMS-t a bankomtól rögtön a parkolás indításakor, miszerint levonták a még meg sem történt parkolás összegét. Ez hogyan lehetséges?
A banki SMS a maximális parkolási díj zárolását jelenti, de a parkolás leállításakor csak a tényleges összeg kerül levonásra, a fennmaradó rész automatikusan feloldásra kerül (ennek átfutási ideje általában napon belüli, legfeljebb néhány munkanapot vesz igénybe, a számlavezető bankod gyakorlatától függően. A tényleges díjról többnyire már nem küld SMS értesítést a bank, de számlakivonatodon és a Simple Classic appban a tranzakciós listán ellenőrizheted, mennyibe került a parkolás. Lásd még: befoglalt összeg.
Honnan tudja a parkolóőr, hogy fizetek a parkolásért?
A Simple rendszere hivatalos viszonteladóként valós idejű összeköttetésben áll a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. rendszerével, parkolásod azonnal megjelenik a rendszerben, így a parkolóőr ellenőrző eszközével rendszámodat leolvasva felismeri, ha rendelkezel Simple parkolójeggyel.
Hogyan tudok parkolást előjegyezni?
Díjmentes időszakban előre beidőzítheted a parkolást, amely a következő díjköteles időszak kezdetekor indul majd el. Ha időközben meggondolnád magad, törölheted is a beidőzített parkolást, amíg nem indult el. Díjköteles időszakban az előjegyzés nem elérhető, a parkolás ilyenkor mindig a kifizetés pillanatában élesedik.
Lejár a parkolásom, de még maradnék, hogyan tudom újraindítani?
A futó parkolás lejárata előtt 15 perccel megjelenik egy „Újraindítás” gomb a parkolás kártyán, erre kattintva azonos zónában és azónos járműre tudod újraindítani a parkolást anélkül, hogy ezt külön be kelljen állítanod. Vigyázz, hogy az újraindításkor a parkolást ugyanúgy ki kell fizetned, anélkül nem élesedik az újraindítás. Előző parkolásod az újraindítással automatikusan leállításra kerül.
Hogyan tudok számlát kérni a parkolásomról?
Legegyszerűbb, ha előre beállítod a profilodban a számlázási címet, majd minden egyes parkolás során, a fizetési képernyőn kiválasztod az elmentett számlázási címet. Számláidat a tárgyhót követő hónap ötödik napjáig, aggregáltak küldjük el az alkalmazásban regisztrált emailcímedre, elektronikus formában.
Mit tegyek, ha elfelejtettem számlát kérni a parkolás indításakor?
Ha tranzakciót követően 15 napon belül jelzed elérhetőségeinken, hogy mégis kérsz számlát, kiállítjuk és elküldjük neked.
Sikeres parkolást hajtottam végre az alkalmazással, mégis megbüntettek. Mit tegyek?
Elsősorban ellenőrizd, hogy ugyanabban a zónában parkoltál-e az alkalmazással, amelyben megbüntettek. Az alkalmazás minden parkoláskor figyelmeztet arra, hogy ellenőrizd a zónát, amelyben indítottad a parkolást. Sajnos zónatévesztés esetén nem tudjuk vállalni a felelősséget a bírságért. Minden más esetben jelentkezz ügyfélszolgálatunkon, hogy kivizsgálhassuk az esetet.
Mi az a zárttéri parkolás, és hogyan tudom használni?”,
Olyan, sorompóval lezárt parkolók vagy parkolóházak, mélygarázsok, amelyek megtalálhatók a Nemzeti Mobilfizetési Rendszerben. A rendszerben elérhető zárttéri parkolók száma folyamatosan bővül, az alkalmazásban a Parkolás kártyát megnyitva a „Zárttéri parkolás” menüpontban találod meg. Az elérhető zárttéri parkolók listáját a Zárttéri parkolás menüponton belül a „Zóna” menüre kattintva tudod ellenőrizni. „
Hogyan tudok zárttéri parkolást indítani az alkalmazással?
Valójában sehogy, ugyanis a zárttéri parkolás számlálója akkor indul el, amikor behajtasz a parkolóba, és behajtáskor elkéred a parkolójegyet. Az alkalmazással csak kifizetni tudod a zárttéri parkolást, kihajtáskor.
Hogyan tudom kifizetni a zárttéri parkolást az alkalmazással?
Mielőtt kihajtanál a parkolóból, nyisd meg az alkalmazásban a Parkolás-Zárt téri parkolás menüpontot, majd ha még nincs elmentve, akkor mentsd el a rendszámodat, vagy válaszd ki az elmentett rendszámaid közül. Ezután válaszd ki a parkolót, ahol parkolsz. Ha engedélyezve van az alkalmazás számára a GPS, akkor automatikusan felkínálja, ha nincs, akkor egy listából választhatod ki a helyszínt. Ezután a rendszer automatikusan felismeri a rendszám és a helyszín alapján, hogy a Te futó parkolásodról van szó, és felkínálja a parkolás kifizetését. Csak fizesd ki az alkalmazásban elmentett bankkártyáddal, és hajts ki a parkolóból – a sorompónál a rendszámod alapján tudni fogja a rendszer, hogy kifizetted a parkolásodat az alkalmazással, és kienged.
Ha rendszám és parkoló alapján nem kínálja fel a parkolás kifizetését az app, mi a teendő?
Ez esetben az alkalmazásban a Zárttéri parkolás felületen meg tudod adni a parkolójegy számát, majd kifizetni a parkolást. Ezután nyugodtan kihajthatsz a parkolóból, a sorompó fel fog nyílni számodra.
E-Matrica
Hol és hogyan tudok autópálya matricát venni a Simple Classic appal?
Indulás előtt tájékozódj, hogy mely útszakaszok fizetősek, majd a Simple Classic alkalmazás e-Matrcia kártyáját megnyitva – járműved rendszámát és típusát beregisztrálva – igényeidnek megfelelően válaszd ki, hogy milyen matricára van szükséged. Az alkalmazásban megtalálod a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. teljes e-matrica-kínálatát. (A 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeg feletti tehergépkocsikra, vontatókra (ideértve a nyerges vontatót is), valamint az ilyen gépjárműből és az általa vontatott pótkocsiból, félpótkocsiból álló járműszerelvényekre nem vásárolható a Simple Classic alkalmazással úthasználati jogosultság!).
Hová kerül az e-matrica, és honnan tudom, hogy nem fognak megbüntetni?
A Simple viszonteladóként a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. rendszeréhez kapcsolódik, így az alkalmazáson keresztül vásárolt autópálya matrica a NÚSZ Zrt. rendszerétől érkezik egyenesen a telefonodba, így az a vásárlás pillanatától kezdve szerepel az állami szolgáltató rendszerében. Az autópályák ellenőrző rendszerei éppúgy érzékelik a Simple matricáit, mint az egyéb módon vásároltak esetében. A matrica a Simple Classic app e-Matrica menüpontjában landol, onnan bármikor előhívható minden adatával együtt.
Honnan tudja az autópálya ellenőrző szerv, hogy vettem Simple autópálya matricát?
A Simple rendszere össze van kapcsolva a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. rendszerével, így a Simple-ben vásárolt matrica azonnal megjelenik a NÚSZ Zrt. rendszerében, az autópálya ellenőrző rendszere a rendszámot leolvasva győződik meg arról, hogy az adott jármű érvényes elektronikus matricával rendelkezik.
Mikortól érvényes a matrica, amit vettem?
Alapesetben a vásárlás pillanatától érvényes, illetve heti/havi matrica esetén későbbi dátumot is beállíthatsz, elővételes éves megyei és országos e-matrica pedig a következő év január 1-től jogosít autópálya-használatra. Visszamenőleg az e-matrica nem érvényes, még egy adott napon belül sem, tehát az e-matricát ajánlott előre, a díjköteles szakaszra való felhajtás előtt megváltani, vagy legkésőbb 60 perccel a felhajtást követően. A vásárlás során győződj meg arról, hogy sikeresen végbement a tranzakció (a banki SMS önmagában még ne melegendő bizonyíték!), és a megfelelő azonosítóval ellátott e-matricád megjelenik-e az alkalmazásban.
Arról, hogy hol és milyen autópálya matricára van szükség, részletes információk a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. honlapján érhetők el.
Úgy tudom, hogy a matricát kinyomtatva is a kocsiban kell tartanom. Hogyan nyomtathatom ki a Simple-matricát?
A matricát nem szükséges kinyomtatnod. Ha szükséged van a vásárlásról szóló bizonylatra, a matrica vásárlásakor a Simple-től kapott emailben található link segítségével kinyomtathatod.
Megjött az SMS a banktól a foglalásról, ezzel meg is van a matrica?
Nem, mivel a tranzakció indításakor csak befoglalásra kerül a számládon a matrica díja, de ez még nem jelenti azt, hogy valóban sikeres volt a tranzakció. A vásárlás során mindenképpen várd meg, hogy az alkalmazás visszajelzi a sikeres vásárlást, és ellenőrizd a Matricáim menüpontban a matrica érvényességét. A vásárlásról emailben nyugtát is küldünk a Simple-fiókod emailcímére. Az autópályára való felhajtás előtt tehát mindenképp győződj meg arról, hogy sikeresen végbement a tranzakció, és megjelenik-e matricád az alkalmazásban.
Éves autópálya matricát vettem júniusban, mégis azt írja a rendszer, hogy lejár január végén. Miért?
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. díjtáblázata szerint az éves jogosultság a tárgyév első napjától, későbbi vásárlás esetén a vásárlás időpontjától a tárgyévet követő év január 31. napjának 24. órájáig (összesen 13 hónap, amennyiben a vásárlás tárgyév január 1-jén történik).
Elrontottam a rendszámot/kategóriát/rendszámcsere történt/átíratnám, mit tegyek?
Minden ilyen esetben a Nemzeti Útdíjfizetési Zrt. az illetékes, keresd az ügyfélszolgálatukat: www.nemzetiutdij.hu
Számlát hogyan kaphatok a matricáról?
Állítsd be a számlázási címet Simple profilodban, majd a vásárlás során, a fizetési képernyőn válaszd ki a kívánt számlázási címet. Akár új címet is rögzíthetsz, vagy módosíthatod a korábban megadottat. Fontos, hogy minden tranzakció során külön ki kell választani a számlázási címet. A tranzakció végrehajtását követően azonnal megkapod az alkalmazásban regisztrált emailcímedre a számlát. Utólagos számlakérésre a tranzakciót követő 30 napon belül van lehetőséged ügyfélszolgálati elérhetőségeinken.
Mobiljegy (közlekedesi)
Milyen típusú jegyeket tudok venni a Simple Classic Mobiljegy szolgáltatásában?
Különféle típusú fővárosi és vidéki jegyeket és bérleteket (BKK, Volán és egyéb szolgáltatók), városi és város környéki közösségi közlekedésr, a kínálat folyamatosan bővül.
Van különdíja a Simple Classic Mobiljegy használatának?
Nem számolunk fel sem tranzakciós, sem kezelési költséget az alkalmazásban a Mobiljegy vásárlásokért.
Mi kell ahhoz, hogy használhassam a Simple Classic Mobiljegy funkcióját?
Android 5.0, vagy iOS 12 vagy újabb operációs rendszerű, működőképes kamerával, és aktív internetkapcsolattal rendelkező telefonra lesz szükséged. Emellett szükséged lesz egy Simple-fiók regisztrációra.
Mivel tudom kifizetni a mobiljegyemet?
Bármely bank által kibocsátott VISA, MasterCard, AMEX típusú bankkártyáddal fizethetsz a Simple-fiókodon keresztül, a kártyát el is mentheted a későbbi vásárlásokhoz.
Hogyan kapom meg a mobiljegyet, ki kell nyomtatnom?
Nem kell kinyomtatnod semmit, a megvásárolt jegy vagy bérlet a mobilodban, a Simple Classic alkalmazásban landol, onnan megnyitva tudod érvényesíteni és felmutatni az ellenőrnek.
Mikortól érvényes, és hogyan tudom érvényesíteni a mobiljegyet?
A bérleteket és heti, napijegyeket leghamarabb a vásárlástól számított 2 perc elteltével tudod használni utazáshoz. Bérletek és napijegyek esetén az érvényesség kezdő időpontját vásárláskor tudod beállítani, így későbbi érvényességi dátumra is vásárolhatsz.
Az eseti jegyeket (vonaljegyek, időalapú jegyek) azonnal felhasználhatod, két évig felhasználhatók. Arra vigyázz, hogy még felszállás előtt érvényesítsd őket a kód leolvasásával, mert a buszok belsejében nincs QR-kód.
Az időalapú vonaljegyek (30 és 90 perces BKK vonaljegyek) az érvényességi időn belül bármikor érvényesíthetők újabb utazáshoz.
Mit kell tennem, hogy felszállhassak a metróra?
Nyisd meg a Simple alkalmazást, nyisd meg a bérletet, és válaszd a “Metróra szállok” opciót. Ezután válaszd ki a listából a metrómegállót, ahol éppen felszállni készülsz, és máris megjelenik a bérlet-animáció, amit fel kell mutatni az ellenőrző személyzetnek a metró bejáratánál.
Az alkalmazás GPS segítségével felkínálja a közeli metrómegállókat, a gyakran használt megállókat pedig kedvencnek is jelölheted, így gyorsabban eléred őket legközelebb.
Első ajtós buszra hogyan jutok fel?
Nyisd meg a Simple Classic alkalmazást, keresd meg a használni kívánt érvényes mobiljegyet, és válaszd a „kódbeolvasás felszálláshoz” gombot, majd olvasd le a kihelyezett kódot a busz oldaláról. A képernyőn megjelenő animált ábrát mutasd fel a sofőrnek, akinél azonos ábra kell, hogy megjelenjen.
Mit kell felmutatnom az ellenőrnek, aki menet közben ellenőriz?
Az érvényes mobiljegyet megnyitva a „Felmutatás az ellenőrnek” gombra kattintva jelenik meg a mobiljegy egyedi jegykódja, ezt olvassa be az ellenőr a saját készülékével. Napijegy és bérlet esetén arra az igazolványodra is szükség van, aminek a számát a vásárláskor megadtad az alkalmazásban.
Mik ezek a színes ábrák, amik megjelennek?
Ezekkel a folyamatosan változó animációkkal tudod bizonyítani a járművezetőnek, vagy a metró bejáratánál lévő személyzetnek, hogy mobiljegyed érvényes.
Volt érvényes mobiljegyem, de nem tudtam felmutatni, mert lemerült a telefonom. Utólag lehetséges ez?
A bérletedet utólag is bemutathatod, a pótdíjazástól számított 5 munkanapon belül a BKK pótdíjfizetésre kijelölt ügyfélközpontjaiban. Utólagos bemutatáskor szükséges a pótdíjcsekk, továbbá be kell mutatni a pótdíjazás időpontjában érvényes mobiljegyet és a hozzárendelt arcképes igazolványt.
Másik mobilon vettem a bérletet, de cseréltem, vagy a másik mobilom van nálam, ilyenkor is el tudom érni a bérletemet?
A napijegyek és bérletek két alkalommal helyezhetők át másik készülékre az érvényességi időszakon belül, így ha mobilt cserélsz, az új telefonra a Simple Classic applikációt letöltve, és a Simple fiókodba belépve át tudod helyezni a napijegyet vagy bérletet. Ehhez csak válaszd ki az áthelyezni kívánt jegyet vagy bérletet, és nyomj rá az „Áthelyezem erre a készülékre” gombra.
Másvalakinek tudok bérletet vagy jegyet venni?
Vonaljegyet igen. Akár több jegyet is megvásárolhatsz, fontos azonban, hogy utazáskor minden egyes jegyet külön-külön kell érvényesíteni. Éppen ezért javasoljuk, hogy a gördülékenyebb használat érdekében mindenki saját felhasználói fiókkal, saját eszközön vásárolja meg és használja jegyét.
A napijegyek és a bérletek személyhez kötöttek, ezért azokat minden ügyfélnek ajánlott saját felhasználói fiókján belül megvásárolnia saját magának.
Csak magánszemély nevére vagy cég (munkáltató) nevére is kérhetek számlát?
Mindkettőre van lehetőség. Fontos különbségtétel, hogy szociálpolitikai és üzletpolitikai támogatásban részesülő díjtermékek esetén számla csak magánszemély részére állítható ki. A számlát a Simple fiókban regisztrált emailcímre küldi ki a rendszer.
Milyen adatokra van szükségem a vásárláshoz?
Csak a bérletek és napijegyek esetén kell külön igazolványszámot megadni. Fizetéskor a bankkártyád adataira lesz szükséged, ha még nincs Simple fiókban elmentett bankkártyád.
Hol jelezhetem a mobiljeggyel kapcsolatos észrevételeimet, az esetleges hibákat?
A Simple ügyfélszolgálatán jelezheted észrevételeidet.
Vissza tudom-e váltani a megvásárolt jegyemet, bérletemet?
A bérlet és heti-napijegy díjtermékek a 2 perces technikai késleltetés időtartama alatt, illetve beállított érvényességi idejük kezdetéig visszaválthatóak. Eseti jegyek esetén amennyiben még nem került érvényesítésre, a felhasználó által visszaválthatók a vásárlástól számított 2 éven belül. Minden esetben a „még nem érvényes” termékek között ki kell választani a megfelelő tételt, és a visszaváltás gombra kattintani. A díjtermék a lejártak közé kerül, visszaváltott státusszal törlésre, a tranzakció pedig sztornózásra kerül, így a vásárlás során használt bankkártyán jóváírásra kerül az összeg a felhasználó számlavezető bankjának elszámolási rendjének megfelelően.
Mi a teendő, ha a bankomtól értesítést kapok a fizetett összeg terheléséről, de az alkalmazásban nem jelent meg a megvásárolt jegy vagy bérlet?
Az adott csekkre minden bizonnyal utólag nyomtatta rá a szolgáltató a hiányzó adatokat, ezért a postai QR kód nem tartalmazza őket, így a Simple Classic alkalmazás sem tudja beolvasni. A megújult Simple alkalmazásban viszont az adatok kitöltésével gond nélkül befizetheted az ilyen csekket is.
Hogyan tudom megállapítani a csekk típusát?
A csekk típusát a csekk jobb alsó sarkában lévő szám alapján tudod megállapítani: az <51>-es kód teljesen kitöltött csekknek számít, az <52>, <54> és <55> számozásúak részlegesen kitöltött csekkek és manuálisan kell bevinned a hiányzó adatokat (annak ellenére hogy a szolgáltató esetleg utólag rányomtatta ezeket), az <53>-as csekkek pedig elektronikus fizetésben nem értelmezettek, és a postán tudod őket csak befizetni.
Honnan tudja a csekket kibocsájtó szervezet, hogy tényleg befizettem az alkalmazáson keresztül?
Rendszerünk a Magyar Posta rendszerével van összekötve, így a csekk befizetéséről mindenképp tudomást szerez a csekk kibocsájtója, és a díjat is megkapja természetesen, éppúgy mintha postán, személyesen fizetnéd be a csekket.
Milyen visszaigazolást kapok a csekkbefizetésről?
Egyfelől minden befizetett csekket ellenőrizhetsz a Befizetett csekkjeim menüpontban, az alkalmazásban a Tranzakcióim/Vásárlásaim története menüpontban.
Emellett a sikeres fizetésről a magyar Postától is kapsz egy visszaigazoló emailt a Simple-fiókodban regisztrált email-címedre, ezt szükség esetén később is újra tudod kérni egy gombnyomással.
Mikor fizethetem be a csekket az alkalmazással?
Online szolgáltatás lévén, bármikor, amikor kedved tartja, nem kell alkalmazkodnod a posták nyitvatartási idejéhez.
Hogyan fizethetem ki a csekket?
Ahogy az alkalmazás többi szolgáltatásában, itt is bármilyen bankkártyával kifizetheted a számláidat.
Későbbi befizetéshez is elmenthetem a csekket az alkalmazásban?
A Simple Classic alkalmazásban még nem, de a megújult Simple alkalmazásban már elérhető ez a funkció: ha megérkezett a csekk, csak olvasd be a QR kódját, és válaszd az „Elmentem későbbre” opciót. Így amikor valóban szeretnéd befizetni a csekket, már csak az alkalmazást kell megnyitnod, és a „Mentett csekkjeim” menüpontban megtalálhatod, és befizetheted az esedékes csekket.
QR-vásárlás
Mire jó a QR vásárlás funkció az alkalmazásban?
Jelenleg a SimplePay felületén indított webes vásárlásaidat tudod kiegyenlíteni általa abban az esetben, ha a „QR kódos fizetés” opciót választod a fizetési felületen. Ekkor megjelenik egy egyedi QR kód a képernyőn, ami tartalmazza a fizetési adatokat. Ezt a kódot kell csak leolvasnod az alkalmazás „QR vásárlás” szolgáltatását megnyitva, és máris az alkalmazás fizetési felületén találod magad, ahol bármely bankkártyáddal kifizetheted a vásárlást.
Jegy
Mire tudom használni a Simple Classic Jegy szolgáltatást?
A Simple Classic alkalmazásban a Jegy kártyát megnyitva vásárolhatsz belépőjegyet országszerte több száz rendezvényhelyszín programjára, jellemzően színházba vagy koncertekre – a Jegy.hu és a Jegymester kínálatát találod az alkalmazásban. Jegyedet így a pénztárnál való sorban állás nélkül, okostelefonod segítségével vásárolhatod meg.
Hogyan tudok jegyet venni az alkalmazással?
Nyisd meg a Jegy kártyát, válaszd ki a neked tetsző rendezvényt, a jegyek számát, illetve ha az adott eseményen van erre lehetőség, jelöld ki a teremképen, hogy melyik helyre szeretnél ülni. Ezután fizesd ki a a jegyek árát a rendelkezésre álló fizetési módok valamelyikével. A vásárolt jegyet a Simple Classic alkalmazásban, a jegyeid között is megtalálod, valamint megkapod emailben, kinyomtatható formában a Simple és partnerünk, az Interticket vagy a Jegymester részéről. Az elfogadóhelyek többségében elég, ha telefonodon felmutatod a kapott vonalkódot.
Nem láttam a kedvezményes jegyeket az eseményhez, amire jegyet szeretnék venni. Miért?
Kedvezményes jegyek egyes aznapi előadásokra érhetők el, abban az esetben, ha van még rá szabad hely. A kedvezményes jegyek a Jegy szolgáltatás első menüpontjában érhetők el, a „Last minute jegyek, féláron” menüpontra kattintva, ahol a legfelső, kedvezményt jelző ikonnal ellátott időpontra vonatkozik az ajánlat, amíg vannak szabad helyek az előadásra.
A megvásárolt last minute jegy nem pont fele annyiba került, mint a teljes árú. Miért?
A last minute jegyekhez is tartozik kezelési költség. Ez a fizetési képernyőn a részletezőben látható. A jegyek árát a Simple partnere, a Ma este Színház! határozza meg, a kedvezmény mértéke eltérő is lehet, mint 50 %.
Úgy tűnik, sikeres a tranzakció, de a jegyek még nem érkeztek meg a tárcámba. Miért?
A jegyek megvásárlásának és kiállításának van átfutási ideje – jellemzően néhány percen belül megérkeznek, a maximális határidő 120 perc. Ha ezt követően sem látod a jegyeidet, fordulj ügyfélszolgálatunkhoz.
Megkaptam a jegyet a Simple-tárcámba, de emailben is megérkezett, kétszer is, azzal, hogy nyomtassam ki. Mit kell tennem?
Nem tudjuk garantálni, hogy valamennyi rendezvényhelyszínen tudják kezelni a Simple applikáción keresztül vásárolt mobiljegyeket és az azon lévő elektronikus vonalkódokat. Kérjük ezért, hogy amennyiben először mész az adott helyszínre Simple jeggyel, tájékozódj az adott helynél, illetve nyomtasd ki az emailben érkezett változatot is. Amennyiben a jegyeket elektronikus utalványként értékesíti az adott rendezvényhelyszín, a jegyeket a vonalkód felmutatása ellenében veheted át. Az elektronikus jegyet a Simple rendszere mellett partnerünk, az Interticket is elküldi emailben címedre.
Másnak vettem jegyet, hogyan tudom elküldeni neki?
A jegy továbbküldés funkcióval. Menj a Jegyeim menüpontba, itt a jegyek jobb felső sarkában található a továbbküldés funkció. Erre kattintva megadhatod a kedvezményezett emailcímét, és írhatsz neki üzenetet. A jegy megjelenik az illető Simple-profiljában, a tiédből pedig eltűnik. Egyszerre több jegyet is küldhetsz, ehhez a Jegyeim menüpontban kicsit tartsd az ujjad az egyik jegyen, majd válaszd ki a többit. Ha a kedvezményezett még nem regisztrált a Simple-ben, a jegyek azt követően jelennek meg a profiljában, hogy beregisztrált. A Simple-jegy továbbküldését nem követi az emailben kapott pdf-link továbbküldése, ezt a postafiókodból tudod megtenni.
Mozi
Hol tudom használni a Mozi szolgáltatást?
A Simple alkalmazásban a országos hálózata, a Budapest Film (Corvin, Puskin, Tabán, Toldi, Művész), valamint a Mi Mozink hálózatának (Lurdy Mozi, Vértescenter Mozi) kínálata elérhető két külön szolgáltatáskártya alatt. Ezen mozik valamennyi előadására tudsz több típusú jegyet vásárolni. A kedvezményre való jogosultságot bizonyító igazolványokat a jegykezelő személyzetnek kell bemutatni a moziterembe való belépéskor.
Hogyan tudok mozijegyet vásárolni az appal?
Az alkalmazás Mozi kártyáját megnyitva válaszd ki, hogy melyik filmet, melyik moziban szeretnéd megnézni. Mielőtt választanál, a felső sávban található szűrő ikon segítségével szűrheted, hogy melyik moziban, milyen típusú filmet szeretnél megnézni. Ha már döntöttél, válaszd ki a filmet, a vetítés időpontját, mozitermet, az ülésekre kattintva a megvásárolni kívánt jegyek számát, majd rendezd a számlát a rendelkezésedre álló fizetési módok egyikével. A mozijegyet azonnal megkapod a Simple alkalmazás Jegyeim menüpontjába, ahonnét néhány kattintással előhívhatod.
Hogyhogy nem kell jegyet nyomtatnom?
A moziterem bejáratánál elég telefonoddal felmutatni a fizetéskor kapott vonalkódot vagy QR-kódot, melyet a jegyszedő telefonod képernyőjéről olvas le vonalkód-leolvasó készülékével. Kérjük, ne feledkezz meg arról, hogy az alkalmazás internet-alapú, így a megvásárolt mozijegyed eléréshez internetkapcsolat szükséges.
Mit tegyek, ha nincs állandó internetem a mobilomon, de Simple mozijegyet akarok?
Alternatív megoldási javaslatként készíts képernyőképet a mozijegyről, ezt felmutatva is bejutsz a kívánt filmre. Vigyázat, egy vonalkód csak egyszeri belépésre jogosít.
Mit tegyek ha ajándékba vagy valaki másnak vennék jegyet?
A jegy továbbküldés funkció segít Android és iOS platformokon. Menj a Jegyeim menüpontba, itt a jegyek jobb felső sarkában található a továbbküldés funkció. Erre kattintva megadhatod a kedvezményezett emailcímét, és írhatsz neki üzenetet. A jegy megjelenik az illető Simple-profiljában, a tiédből pedig eltűnik. Egyszerre több jegyet is küldhetsz, ehhez a Jegyeim menüpontban kicsit tartsd az ujjad az egyik jegyen, majd válaszd ki a többit. Ha a kedvezményezett még nem regisztrált a Simple-ben, a jegyek azt követően jelennek meg a profiljában, hogy beregisztrált. A Simple-jegy továbbküldését nem követi az emailben kapott pdf-link továbbküldése, ezt a postafiókodból tudod megtenni.
Számlát kaphatok a jegyről?
Igen, ha a vásárlás folyamata közben, a fizetés indítása előtti képernyőn megadod a számlázási címet. Ha alapértelmezettként már be van állítva számlázási cím, akkor elég azt kiválasztanod. Ezt minden tranzakció során meg kell tenned, ha szeretnél számlát kapni, tehát nem elég egyszer beállítani a számlázási címet.
Jövő hét végén szeretnék moziba menni de nem találok egyetlen előadást sem aznapra.
A mozis partnereink csak egy hétre előre készítik el a műsorukat ezért későbbre mi sem tudunk konkrét előadásokkal szolgálni. A nagy durranásokra készülnek partnereink is, ezeket a „hamarosan jön” listában találod, vagy nézz körül a jegy modul ajánlataiban.
Készülékbiztosítás
Milyen telefonra köthetek biztosítást?
Szinte bármilyen típusú és korú érintőképernyős okostelefonra köthetsz biztosítást, ha a készülék kijelzője ép. Azt, hogy a készülékedre köthetsz-e biztosítást, úgy tudod ellenőrizni, ha egyszerűen elindítod a Simple alkalmazásban a készülékbiztosítás szolgáltatást. Ha az alkalmazás felkínálja a biztosítási csomagokat, akkor köthetsz biztosítást. Ha viszont azt jelzi, hogy „erre készülékre jelenleg nem tudunk biztosítást ajánlani”, akkor nem lehetséges a biztosításkötés.
Miért nem tudok biztosítást kötni a telefonomra?
A biztosítható készülékek listáját a Magyar Posta Biztosító Zrt. határozza meg, és alapvetően csak a gazdaságosan javítható vagy cserélhető készüléktípusokra és márkákra köthető biztosítás. A biztosítható készülékek listája folyamatosan frissül, az újabb modellek megjelenésével körük folyamatosan bővül, ám az alkatrész-ellátástól függően bizonyos készülékek előbb-utóbb lekerülnek róla.
Mi történik, ha a már korábban biztosított készülékem kikerül a biztosítható készülékek listájáról?
Ezt a folyamatot avulásnak nevezzük. Ilyenkor értesítést kapsz arról, hogy a készülék avulás miatt tovább nem biztosítható, és a megkötött szerződés a szerződéskötés évfordulójának napjával felmondásra kerül. A felmondás napjáig a biztosítás tovább él, és a hozzá esetlegesen kapcsolódó részletfizetési kötelezettség is fennáll.
Milyen időtartamra szól a biztosítás, és mikor szűnhet meg?
A biztosítási szerződés határozatlan időre szól. A biztosítás megszűnhet akkor, ha érdekmúlás következik be (lopás káresemény vagy javíthatatlan törés, illetve készülék eladása esetén) illetve ha akár a biztosított, akár a biztosító (avulás esete) évfordulóra felmondja a szerződést.
Régebbi telefonra is köthetek biztosítást?
Igen, a Simple alkalmazással nem csak újonnan vásárolt érintőképernyős okostelefonokra, hanem régebbi típusokra is köthető készülékbiztosítás, ha megfelelő az állapotuk.
Csak a saját telefonomra köthetek biztosítást?
A Simple készülékbiztosítás az adott telefonhoz kötött, amelyre telepítve van az alkalmazás, így célszerű saját részre megkötni. A biztosítás megkötésekor meg kell adni a készülék IMEI számát, valamint a nevedet és a szállítási címedet, ahová káreseménykor érkezik majd a futár a készülékért.
Sérült készülékre is köthetek biztosítást?
Nem.
Nem magyar állampolgárként is megköthetem?
A készülékbiztosítás feltétele magyarországi lakcím megadása a szerződéskötés során, ahol a futár át tudja venni a készüléket káresemény esetén.
Milyen káreseményeket fedez a biztosítás?
Az Alap csomag képernyőtörés ellen, az Extra csomag képernyőtörés és lopás ellen biztosít.
Mi számít képernyőtörésnek?
A képernyőtörés akkor minősül biztosítási eseménynek, ha a készülék képernyője teljes hosszában vagy szélességében elreped, vagy jól látható módon sérülést szenved (lepattan, erősen karcolódik), vagy pókhálósan törik, illetve ha az akkumulátor felfújódása miatt a széleken végigreped.
Hogyan történik a javítás?
Képernyőtörés esetén a biztosító szervizpartnerén keresztül gondoskodik a sérült képernyő cseréjéről. A szervizpartner futárszolgálat segítségével a szállítási címen (mely kizárólag Magyarországi cím lehet) felveszi, és a szervizbe szállítja a sérült mobiltelefont, ahol a szervizpartner elvégzi a képernyő cseréjét, majd szintén futárszolgálattal visszajuttatja a megjavított készüléket a tulajdonosának.
Mi történik, ha nem javítható a készülék?
Amennyiben a készülék gazdaságosan nem javítható – mert a képernyő cseréjének költsége meghaladja a cserekészülék értékét – a biztosító készülékpótlás szolgáltatást nyújt. Ilyen esetben a biztosító a szervizpartnerénél a kárrendezés időpontjában rendelkezésre álló készülékek és a biztosított készülék kárkori értékének függvényében azonos, vagy hasonló műszaki paraméterekkel rendelkező új, felújított vagy egyéb hibátlan cserekészüléket ad a Biztosított tulajdonába a használhatatlanná vált készülék helyett, annak végleges pótlása céljából – a Biztosított által megfizetendő önrész mellett.
Hányszor vehetem igénybe a javítást és/vagy készülékcserét?
Az Alap csomag esetén a biztosító az egyéves biztosítási időszakon belül egy képernyőcserére, valamint gazdasági totálkár esetén egy készülékpótlásra van lehetőség. Extra csomag esetén a biztosító az egyéves biztosítási időszakon belül egy képernyőcsere szolgáltatást, valamint egy készülékpótlás szolgáltatást nyújt.
Milyen típusú lopások ellen biztosít az Extra csomag?
Az új és használt mobiltelefonokra is köthető készülékbiztosítás extra csomagja képernyőtörés mellett betöréses lopás, rablás, zsebtolvajlás, kifosztás biztosítási esemény esetén nyújt fedezetet. A fenti esetekben a biztosító készülékpótlást biztosít. A kárbejelentéshez rendőrségi jegyzőkönyvet szükséges csatolni a kárbejelentő felületen.
Hogyan kapom meg a cserekészüléket?
A biztosító a szervizpartnerén keresztül, futárszolgálattal juttatja el a biztosítottnak a kárrendezés időpontjában rendelkezésre álló készülékek, és a biztosított készülék szervizpartner által megállapított kárkori értékének függvényében azonos, vagy hasonló műszaki paraméterekkel rendelkező új, felújított vagy egyéb hibátlan cserekészüléket, annak végleges pótlása céljából – a Biztosított által megfizetendő önrész mellett.
Hogyan tudom bejelenteni a káreseményt?
A káreseményt a hellomobil.hu/karbejelentés oldalon kell bejelenteni, haladéktalanul a káreseményt követően, de legkésőbb 5 napon belül. A bejelentéshez előbb regisztrálnod kell a hello.hu honlapon, lehetőleg a Simple alkalmazásban regisztrált emailcímeddel.
Ha ellopták a mobilomat, kell róla rendőrségi jegyzőkönyv?
Igen, a hello.hu oldalon fel tudod tölteni a rendőrségi jegyzőkönyvet. Enélkül a kárigényedet a biztosító nem tudja elfogadni.
Mikor lép életbe a biztosítás?
A kockázatviselés a vásárlás másnapján kezdetét veszi, de a biztosítónak jogában áll 15 napon belül felülvizsgálni és felmondani a szerződést.
Mi az az önrész?
A Biztosítás nem fedezi a teljes kárt, az önrész az az összeg, amit neked kell állnod, ha kárigényt nyújtasz be. Az önrész mértéke minden csomagunkban 15%.
Mitől függ az önrész mértéke?
Az önrész mértéke minden biztosítási csomagunkban 15 %.
18 év alatti személy készülékére is köthetek biztosítást?
Igen, köthető 18 év alatti személy készülékére is biztosítás, ám felhívjuk a figyelmedet arra, hogy a biztosító kockázatviselése nem terjed ki olyan kárra, ami olyan telefonban következik be, amelyet 14 év alatti személyre bíztak. Ide tartozik különösen az iskolában történő lopás, megrongálódás, ha a készülék a biztosított 14 év alatti hozzátartozójánál volt.
Mi történik akkor, ha külföldön éri kár a telefonomat?
A biztosítási fedezet a külföldi tartózkodás kezdetétől számított 60 naptári napig áll fenn, és ekkor is fontos tudnivaló, hogy a biztosítási eseményt haladéktalanul, de legkésőbb a tudomásra jutástól számított 5 napon belül be kell jelentened a biztosítónak. Jogtalan eltulajdonítás (lopás, zsebtolvajlás, kifosztás) és rablás esetén a káresemény észlelését követően köteles vagy feljelentést tenni a rendőrségen, és az eltulajdonított készüléket azonosíthatóan megjelölni, majd a kárjelentés során a külföldi hatóság által kiállított jegyzőkönyvet (az azonosíthatóan megjelölt készülék feltüntetésével) a kárbejelentéshez csatolni.
Kiterjed-e a biztosítás arra, ha vízbe ejtem a telefonom, esetleg szoftveresen sérül?
Sem vízbe ejtett telefonra, sem szoftveres hibákra nem terjed ki a Simple Készülékbiztosítás.
Melyik biztosító biztosítja a biztosítást?
A Simple Készülékbiztosítás biztosítási szolgáltatását a Magyar Posta Biztosító Zrt. nyújtja.
Autómentés biztosítás
Mi szükséges ahhoz, hogy a Simple rendszerében Autómentés biztosítást köthessek?
Egy megerősített Simple-fiók regisztrációra és a feltételeknek megfelelő autóra van szükség, melynek rendszámát el kell mentened Simple-fiókodba.
Milyen autóra köthetek biztosítást?
Csak Magyarországon forgalomba helyezett, érvényes forgalmi engedéllyel és rendszámmal rendelkező, saját használatú autóra. Külföldi rendszámú járműre tehát nem köthető biztosítás.
Milyen típusú járműre köthetek biztosítást?
Olyanra, amelynek a tömege nem haladja meg a 3,5 tonnát (személygépkocsi).
Régi kocsira is lehet biztosítást kötni?
Igen, a Simple Autómentés biztosítást akár 15 évnél idősebb autóra is megkötheted. Ezekre a kocsikra Alap csomagot köthetsz, ami Magyarországon belül kínál autómentést évi egy alkalommal.
Hogyan tudom kifizetni a biztosítást?
Simple-fiókban regisztrált bankkártyáddal vagy a fizetési folyamat közben megadott bankkártya-adatokkal. A bankkártyát el is mentheted Simple-fiókodba későbbi vásárlásokhoz.
Mikor lép életbe a biztosításom a kötést követően?
Alapesetben nem azonnal, hanem a kötés után két nappal lép életbe a biztosítás. Ezt érdemes figyelembe venned a tervezésnél. Ha egy hosszabb bel- vagy külföldi útra mész, mindenképp két nappal az indulás előtt kösd meg az Autómentés biztosítást!
Ha viszont a Simple Classic alkalmazásban előzőleg autópálya-matricát veszel, ugyanarra a rendszámra a vásárlását követően 24 órán át 20% kedvezménnyel köthetsz biztosítást bármely csomagra (3.79.0 vagy későbbi alkalmazásverziókkal!). Ez esetben azonnal életbe lép a biztosítás is.
Egyszerre hány biztosítást köthetek egy autóra?
A Simple-ben egy rendszámra csak egy biztosítást köthetsz. Erre különböző felhasználói fiókok esetén sincs lehetőség, azaz két felhasználó sem tud biztosítást kötni ugyanarra a rendszámra.
Felmondhatom a biztosítást?
A biztosításkötést követő 14 napon belül kezdeményezheted a biztosítás felmondását a Simple ügyfélszolgálatán, amennyiben nem történt közben kárbejelentés. A biztosítás díját visszautaljuk a számládra. A felmondáshoz a szerződésszámra lesz szükséged, melyet megtalálsz az alkalmazásban és a biztosításról küldött e-mailes nyugtában is.
Magyar a rendszámom, mégsem tudok biztosítást kötni, mi lehet a baj?
Ennek több oka is lehet, kérjük, fordulj a Simple ügyfélszolgálatához!
Eladtam az autómat, miközben volt rá élő biztosítás.
Ha eladod az autódat, a biztosítás tovább él, vagyis az új tulajdonos is igénybe veheti az asszisztenciaszolgáltatást. Az új autódra új biztosítást kell kötnöd.
Ki szolgáltatja a Simple Autómentés biztosítást?
A biztosításkötési, fizetési és felmondási folyamatot az OTP Mobil Kft., az asszisztencia-szolgáltatásokat a Groupama Biztosító Zrt. szolgáltatja.
Autómentés– mit csináljak ha lerobbantam?
Ha elakadtál az úton, nincs más dolgod, mint felhívni a normál díjas +36 1 224 7640-es telefonszámot. Éjjel-nappal telefonálhatsz Magyarország és az EU területén belül bárhonnan. Nem kell automatával bajlódnod, egyből a Groupama Biztosító Asszisztenciavonal munkatársához kapcsolnak, akivel természetesen magyarul beszélhetsz.
Egy rövid azonosítás után (a nevedre, a telefon- és rendszámodra, valamint a szerződésed számára lesz szükség) máris megkapod a szükséges segítséget. Megkönnyítheted a biztosító dolgát, ha a GPS-koordinátáidat is megadod és pontos leírást adsz a hiba jellegéről. Ha Komfort vagy Prémium csomagod van, a hívás költségét max. 15 000 Ft-ig visszatérítik.
A segítség a lehető legrövidebb időn belül a helyszínre érkezik. Ha lehetséges, azonnal el is hárítják hibát, például bebikázzák a kocsidat vagy kicserélik a defektes kereket. Ha a helyszínen nem orvosolható a probléma, akkor elvontatják egy szervizbe. Ez lehet a legközelebbi műhely, de kérheted azt is, hogy a saját szerelődhöz vigyék az autót (Alap csomag esetében viszont csak 50 km-en belül). Ha Prémium csomagod van, külföldről is hazahozzák a lerobbant kocsidat.
Hol találom a szerződésszámot?
A Simple alkalmazásban a „Biztosításaim” menüpontban, az adott biztosítást megnyitva láthatod a biztosítás adatait, köztük a szerződésszámot, amit autómentés kérésekor meg kell adnod.
Mi történik velem és az utasaimmal?
Természetesen senki sem marad az út szélén. Szerveznek nektek szállást, esetleg tovább- vagy hazautazást, Komfort és Prémium csomagnál pedig ennek költségeit is állják az adott biztosítási csomag keretéig. Ha Alap csomagot vettél, akkor a szervezésben kapsz segítséget.
A javítás költségeit is fedezi a biztosítás?
Ha a probléma a helyszínen megoldható, vagyis be kell bikázni az autódat vagy ki kell cserélni egy kereket, akkor ezért természetesen nem kell fizetned. A Prémium csomagban a gumiszerviz költségeit sem kell fizetned. Minden egyéb esetben azonban csak a szervizbe vontatást tartalmazza a biztosításod, a javításért kapott számlát neked kell állnod. Részletes leírást itt találsz erről.
Taxi
Mire használhatom a Taxi szolgáltatást?
Okostelefonod segítségével rendelhetsz taxit Budapest területén, GPS alapú helymeghatározással, de manuálisan is beírhatod a kívánt címet. A rendelés leadását követően térképen nyomon követheted taxid útvonalát. A fuvar végeztével a Simple alkalmazáson keresztül, bankkártyáddal fizethetsz a taxiért. A taxirendeléshez internetkapcsolat szükséges. A Simple alkalmazás Taxi szolgáltatását a Főtaxi nyújtja.
Honnan tudom, hogy elindult-e a taxi?
Ha a taxis felvette a rendelést, a zöld sávban „A taxis elindult a megadott címre” szöveg látható, alatta pedig megjelenik a taxi típusa és rendszáma, a térképen pedig a taxit jelző ikon. Szükség esetén a telefon ikonra kattintva felhívhatod a taxi társaság diszpécserszolgálatát.
Hogyan megy végbe a fizetés?
A fizetési tranzakciót a taxisofőr indítja el azzal, hogy a saját eszközén rögzíti a fuvardíj összegét, mire Nálad automatikusan a „Fizetés” képernyőre ugrik az app a megadott összeggel. Válassz fizetési módot, amivel kifizeted a fuvart. A taxis ezt követően értesítést kap az összeg kifizetéséről, Nálad is megjelenik a sikeres fizetési tranzakció képernyő. Ezt követően a tranzakció visszakereshető a Főtaxinál, Te pedig a tranzakcióim menüpontban tudod ellenőrizni, hogy az összeg kifizetésre került-e. Készpénzzel is fizethetsz, ha úgy adódik, de ezt jelezned kell előre.
Mire jó a kalkulátor funkció?
A kalkulátor funkció segítségével tudod megbecsülni a várható fuvardíjat az úti cél megadásával. A kapott eredmény csak becslés a felhasználónak. A taxirendelés a kalkulátor képernyőről is elindítható.
Hogyan kérhetek számlát a fuvarról?
Számlát a taxisofőrtől kérhetsz a fuvar végeztével, a Simple alkalmazáson keresztül erre nincs lehetőség.
Hűségkártya
Milyen kártyákat tudok tárolni a Simple alkalmazásban?
Bármilyen kártya tárolható az appban, de elsősorban azon hűség-, tagsági vagy klubkártyák tárolhatók, melyek vonalkóddal vagy azonosító számmal vannak ellátva.
Miért szerepelnek az appban kártyasablonok, amelyek közül választhatok?
Hogy megkönnyítsük a dolgodat, igyekeztünk minél több létező kártyát előre beépíteni a rendszerbe. Az előre definiáltak közt nem szereplő típusú kártyát a fent leírt módon viheted fel a rendszerbe, befotózással képet is csatolhatsz hozzá.
Hogyan működik a Simple Hűségkártya szolgáltatása?
A tárcádban hordott kártyák nagy részének használatához valójában nincs szükség a fizikai kártyára, elég hozzá annak azonosító számsora, vagy vonalkódja. A Simple beolvassa a fizikai kártyán lévő vonalkódot és létrehozza annak virtuális mását az alkalmazásban, vagy a manuálisan felvitt kódszámhoz generál vonalkódot, amely megegyezik a kártyán lévő vonalkóddal (ha van rajta ilyen). A Simple Hűségkártya szolgáltatása abban segít, hogy ilyen kártyáid többségét kényelmesen, egy helyen tárolhasd a telefonodban. Így mindig kéznél lesznek, ha szükség van rájuk. Ha a képernyőre teszed a kártya ikonját, internetkapcsolat nélkül is előhívhatod az adott kártya vonalkódját.
Milyen kártyát nem lehet a Simple alkalmazásban eltárolni?
Bármilyen kártyát lehet a Simple-ben tárolni, azonban azok elfogadása minden esetben az adott elfogadóhelyen múlik. Azokat a kártyákat, amelyek érvényesítéséhez nem elég a vonalkód vagy az azonosítószám bemutatása, így például a chipet tartalmazó vagy matricás kártyákat szintén eltárolhatod ugyan, de azokat nem tudod majd érvényesíteni. A Simple alkalmazásban tárolt hűségkártyák elfogadása minden esetben az adott elfogadóhelyen múlik.
Mit tegyek, ha a valahol nem fogadják el elektronikus formában a hűségkártyát?
A hűségkártyáknak több típusa létezik, a Simple alkalmazás azokat célszerű tárolni, amelyek érvényesítéséhez a vonalkód vagy azonosítószám elegendő. A chippel működő, vagy matricagyűjtő kártyákat felviheted ugyan, de értelemszerűen nem tudod érvényesíteni az alkalmazás segítségével. A vonalkódos vagy számkódos virtuális hűségkártyákat legtöbb esetben elfogadják, ezt azonban nem tudjuk garantálni. Ha valahol nem fogadják el az appban eltárolt kártyát, kérjük jelezd ügyfélszolgálatunkon!
Fizetés és biztonság
Hogyan tudok fizetni az alkalmazással?
A Simple alkalmazásban bankkártyával tudsz fizetni. Bankkártyád adatait egyszerűen és biztonságosan elmentheted Simple-fiókodba, így a következő vásárlások alkalmával nem kell újra megadnod kártyád adatait.
Biztonságos az alkalmazás használata?
Az alkalmazás számos biztonsági funkcióval bír. Használata jelszóhoz kötött, elmentett kártya esetén 5000 forint feletti vásárlásoknál ezt az általad beállított egyedi jelszót kéri a fizetés jóváhagyására. Ezt az értékhatárt csökkentheted, akár 0 forintra is beállíthatod. Annak ellenére, hogy bankkártyádat elmentheted, maga az alkalmazás nem tárolja kártyád adatait, így nem kell attól tartanod, hogy feltörik és megszerzik adataidat. Az alkalmazást rendszeres etikus hacker tesztnek vetjük alá, a fejlesztő OTP Mobil pedig garantálja az alkalmazás vásárlási és fizetési folyamatainak banki szintű biztonságát.
Mikor kell jelszót megadni?
Bankkártya elmentésekor minden esetben meg kell adnod Simple jelszavadat. Ezt követően ha az alkalmazásban elmentett bankkártyáddal fizetsz, működésbe lép a vásárlási limit. Alapbeállításként 5000 forint értékű vásárlás felett meg kell adnod Simple jelszavadat a tranzakció befejezéséhez. Minden felhasználó megváltoztathatja és maga beállíthat 5000 forintnál alacsonyabb vásárlási limitet, mely fölött jelszó megadása szükséges. 5000 forintos értékhatár felett azonban mindenképpen jelszót kér a rendszer korábban elmentett kártya esetén.
Milyen bankkártyát használhatok?
A Simple alkalmazás bármely bank által kibocsátott MasterCard, Maestro, Visa vagy American Express kártyákat elfogadja. A bankkártyát elmentheted Simple-fiókodba, így következő alkalommal már nem kell megadnod a kártyád adatait. Az alkalmazásban használhatod azokat a bankkártyáidat is, amelyeket a SimplePay felületen keresztül adtad hozzá a fiókhoz. Eseti jelleggel is használhatsz bankkártyát a kártyaadatok megadásával.
Hogyan tudok bankkártyát regisztrálni az alkalmazásban?
Az alkalmazásban Bankkártyáim menüponton keresztül, vagy egy termék megvásárlása során, fizetés közben is elmentheted bankkártyádat a Simple-fiókodba. A Bankkártyáim menüponton keresztül indított folyamat során 100 forint értékű próbaterhelést végez el a rendszer bankszámládon, így ellenőrizve annak valódiságát. A próbaterhelést meg kell erősítened a banki mobilalkalmazásodban (3DS), enélkül nem lehet beregisztrálni a bankkártyát. Az elmentett bankkártyákat külön elnevezheted, és külön fizetési opcióként jelennek meg a következő tranzakció során, így egyszerűen kiválaszthatod a listából.
Hogyhogy nem tárolja az alkalmazás a bankkártyám adatait, ha egyszer elmentettem?
A kártyaadatok biztonságos banki szervereken tárolódnak, az alkalmazás egyedi biztonsági token segítségével tudja életre hívni őket.
Mi történik, ha elveszítem, vagy ellopják a telefonomat?
A Simple olyan biztonságos, mint egy hagyományos webes fizetőfelület, és sokkal biztonságosabb, mint egy klasszikus pénztárca. A tranzakciókat az OTP Bank rendszere végzi, és az általad megadott, illetve automatikusan 5000 forintos vásárlási limit felett minden vásárlásnál jelszó szükséges. Ezúton hívjuk fel figyelmedet az ehhez kapcsolódó alapvető biztonsági szabályokra. A jelszót ne add meg másnak, és ha ellopják a telefonod, azonnal tiltasd le a bankkártyád, amennyiben az el volt mentve az alkalmazásban. A Simple alkalmazást az alábbi módokon tudod illetéktelen felhasználók számára elérhetetlenné tenni:
- A Simple alkalmazást más mobilkészüléken megnyitva a jelszavad megváltoztatásával,
- a Simple ügyfélszolgálaton keresztül új jelszó igénylésével.
Sikertelenséget jelzett az applikáció de kaptam SMS-t a bankomtól a kártya terheléséről.
Ellenőrizd a tranzakciós listádat, ha látod benne a keresett tételt, akkor sikeresen megvásároltad a kívánt terméket, szolgáltatást. Ha parkolásod folyamatban/pending állapotban, szürkével jelenik meg, akkor minden rendben van, amíg le nem állítod, így marad, rákattintva minden részletét eléred. Ha nem szerepel a tranzakciós listában a tétel, akkor hiba lépett föl a teljesítésben, a kifizetett összeg automatikusan visszakerült kártyádra. Hogy erről kapsz-e újabb SMS-t, az a bankodon múlik.
Kuponok
Mi az a Simple kupon?
Egy virtuális kupon, melyet különféle módokon lehet megszerezni és beváltani, az adott kupon leírásának megfelelően.
A Kuponjaim menüpontban jópár kupont látok, de mind szürke. Mit kezdjek velük?
Kattints rájuk, és olvasd el a megszerzési feltételt. Ha általad is teljesíthető feltételt találsz, próbáld meg! Elképzelhető viszont, hogy speciális, például rendezvényhez kötött kupont bocsátunk ki, ez esetben korlátozottak a lehetőségeid. Egy kupon inaktív állapotban való láthatósága önmagában nem képez jogalapot a kupon megszerzésére. Minden kuponhoz tartozik a kuponból előhívható felhasználási feltételrendszer.
Milyen módokon tudok megszerezni egy Simple kupont?
A megszerzésnek több módja lehet. Külső aktiváló kód beírása, QR kód beolvasása, bizonyos számú vagy összegű tranzakció végrehajtása, meghívó küldése, stb. Mindig az adott kupon paramétereitől függ a kupon megszerzése.
Hogyan tudom megszerezni a kódot az aktiváláshoz?
Aktiváló kódot sokféleképpen küldhetünk: hírlevélben, kérdőívvel, Facebook-posztban, hirdetésben. Célszerű követned csatornáinkat, hogy ne maradj le a kuponokról.
Megszereztem a kódot, de nem volt hova beírnom a vásárláskor, így a teljes összeget kellett kifizetnem. Mit rontottam el?
A kódot nem a fizetéskor kell beírnod, hanem a vásárlás megkezdése előtt aktiválnod kell vele a kupont. Tehát a Kuponjaim menüpontban megkeresed az adott kupont, és aktiválod a kóddal, melynek következtében a kupon kékre vált. A kupon megszerzéséről emailben is értesítést kapsz. Ezt követően indítsd a vásárlást abban a szolgáltatásban, melyre vonatkozik a kupon által biztosított kedvezmény, és a folyamat során felkínálja majd a rendszer.
Hogyan tudom beváltani az aktivált kupont?
A vásárlási folyamat során, a fizetési oldalon alul, bal oldalt megjelenik egy zöld gomb, „Kupon választás” felirattal. Erre kattints rá, majd válaszd ki a kupont. A fizetési képernyőn ekkor megjelenik a kupon által biztosított kedvezmény a végösszegben. Végül fizesd ki a fennmaradó összeget bankkártyádról.
OTP Egészségpénztár
Hol találom, és mire jó ez a menüpont?
Az alkalmazásba belépve a Tárcám menüpontban találod az OTP Egészségpénztár funkciót. Segítségével ellenőrizheted OTP EP kártyaegyenlegedet, illetve feltölthetsz rá tetszőleges összeget.
Hogyan tudom lekérdezni az egyenlegemet?
16 jegyű kártyaszámodat, valamint kártyád telekódját beírva jelenik meg a képernyőn aktuális OTP EP egyenleged.
Hogyan tudok feltölteni pénzt OTP EP kártyámra az alkalmazáson keresztül?
Megadod 16 jegyű OTP EP kártyaszámodat, majd a feltölteni kívánt összeget, végül az alkalmazás által felkínált fizetési módok egyikét kiválasztva véglegesíted a tranzakciót. Az így feltöltött összeg a továbbiakban megjelenik OTP EP kártyádon, és felhasználhatod a kártya feltételrendszere szerint.
A Simple alkalmazáson keresztül is felhasználhatom az OTP EP kártyámon lévő egyenleget?
Nem, a Simple alkalmazás csupán az OTP EP kártyád egyenlegének lekérdezését, és az egyenlegre való feltöltést teszi lehetővé, egyéb felhasználása az alkalmazásban nem lehetséges.

Minden olyan postai csekket, amelynek QR-kódja tartalmaz minden adatot. 2021. júniusától egyes postai csekkeknél a QR-kód beolvasása után adatok megadására lehet szükség, mint megbízó neve, címe, a befizetőazonosító vagy a fizetendő összeg (amennyiben ezen adatokat a csekk kibocsátója a gyártás során nem illesztette be a QR-kódba). Ezeket a részleges csekkeket csak a megújult Simple alkalmazással lehet befizetni, mivel a Simple Classic app nem támogatja őket.
A csekket teljesen kitöltve kaptam, mégsem tudom befizetni Simple Classic alkalmazással, miért?

Milyen csekket tudok befizetni a Simple Classic alkalmazással?

Először ellenőrizd az applikáción belül a még nem érvényes jegyek között a megvásárolt jegyet vagy bérletet. A vásárlás összegét a bankszámlán először csak zárolják (erről értesítést kapsz a bankodtól a vásárlás pillanatában), a bank viszont csak akkor könyveli a terhelést, amikor a tranzakció sikerességéről meggyőződött. Abban az esetben, ha a még nem érvényes jegyek között sem jelent meg a vásárlás, akkor a zárolt összeget a bank várhatóan néhány napon belül feloldja. Ilyen esetben kérjük fordulj a számlavezető bankodhoz.
Mit jelent a bérlet áthelyezési lehetőség?
Az érvényességi időn belül két alkalommal tudod a bérletedet áthelyezni másik készülékre, például készülékcsere esetén. Ilyenkor az új készüléken be kell jelentkezned Simple-fiókodba, majd a „még nem érvényes” mobiljegyek között megkeresni a használni kívánt bérletet, és megnyomni az „áthelyezem erre a készülékre” gombot. Ha kimerítetted a két áthelyezési lehetőséget, a BKK ügyfélszolgálata tud egy harmadik áthelyezést biztosítani.
Vigyázz: az alkalmazás letörlésével és újratelepítésével, vagy a háttéradatok törlésével is elveszítesz egy áthelyezési lehetőséget (tokent), ilyenkor ugyanarra a készülékre visszatelepítve az appot is „át kell helyezned” a bérletedet.
Csekkbefizetés