Önnek még nincs beállított Simple jelszava. Kérjük adjon meg egyet!
Almenüpontok
Lépj be
Kultúra és sport

Kultúra és sport találkozása – ez a Magyar Tavak Fesztiválja

A kultúra és a sport egyvelege is alkothat gyönyörű párost. A Magyar Tavak Fesztiválját idén három helyszínen rendezik meg: a Velencei-tónál június 24–25-én, a Tisza-tónál július 29–30–31-én, a Balatonnál pedig augusztus 26-án. Van, akit a művelődés vágya csábít el, mások a természet miatt érkeznek, vagy egy újabb sportolási lehetőséget szeretnének megragadni – lássuk, idén milyen programokkal mozgatja meg lelkünket és izmainkat a fesztiválsorozat.

 

Komolyzenei fesztivál, mely cseppet sem „komoly”

Attól még, hogy valami igényes, nem kell ridegnek és elérhetetlennek lennie – a fesztivál éppen ezért könnyed hangvétellel közelíti meg a művészet, és azon belül is a komolyzene szeretetét. Minőségi szórakozást kínál, mely a résztvevők aktív bevonásával teremt még szorosabb köteléket az egyén és a zene között.

 

Sportos kihívások, ahol a dallamok adnak motivációt

„Tekerj, fuss és csónakázz a kultúráért” – tartja a fesztivál szlogenje, ugyanis a programsorozat határozottan a mozgást helyezi a középpontba. A főszervező saját élményeiből inspirálódva alkotta meg a fesztivál koncepcióját: egy csapatépítő tréning alkalmával a Tisza-tavat biciklizte körbe munkatársaival, ahol a különböző állomásokon, pihenőhelyeken zenés produkciók várták őket. Innen származik a Tour d’Opera kerékpáros túra ötlete, mely minden évben része a Tisza-tavi fesztivál programjának. Sőt, már a vízi verzió is létezik: a Boat d’Opera csónakos túrán a zenei élményeken túl a vízi élővilág megfigyelésében is részesülünk. Az OpeRun futóverseny hasonló koncepcióra épül: a talpalávalót itt is élőzene szolgáltatja.

A fesztivál idén először a Balatont is meghódítja: a festői Tihany városának szabadtéri színpadán vehetünk részt az exkluzív gálakoncerten.

 

Indulás a vizek világába – de mindenekelőtt kapd elő a Simple appot

Vágj bele akadálytalanul az utazásba: a Simple alkalmazásban az autópálya-matricát pár kattintással megvásárolhatod, így nem kell rögtön egy kitérővel indítanod az utat. A Simple app előnye, hogy csupán egy telefonra és internetkapcsolatra van szükséged a vásárlás végrehajtásához. Ha elmented bankkártyádat az alkalmazásba, még a pénztárcádat sem kell elővenned hozzá!


A borítókép csak illusztráció. A kép forrása: shutterstock.com

Források:
https://www.programturizmus.hu/ajanlat-magyar-tavak-fesztival.html
https://magyartavakfesztivalja.hu/sajtoanyag/