Önnek még nincs beállított Simple jelszava. Kérjük adjon meg egyet!
Almenüpontok
Lépj be
Filmpremierek decemberben

Mozifilmek, amik felülmúlhatják a várakozásokat

A mozifilmek egy kis kikapcsolódást hozhatnak magukkal az ünnepi készülődés idejére.
Sorra gyújtjuk a gyertyákat az adventi koszorún, és a csokinaptár ajtócskáit is buzgón nyitogatjuk a gyerekekkel, netán éppen a karácsonyi nagybevásárlást tervezzük. A sok-sok feladat között azonban engedjünk magunknak egy szusszanásnyi szünetet, hiszen mozis szempontból hagyományosan erős a december. Szuper filmek érkeznek a szélesvászonra.


Simple tipp: Legyen ünnepi a mozizás is! Vásárold meg Simple-fiókban elmentett bankkártyáddal a mozijegyet, hogy a jegynyomtatást, és a sorban állást is lekerülhesd!


 

Pókember: Nincs hazaút

 

Szuperhős, szupergonoszok – ez már csak így megy, szóval a Tom Holland alakította Pókembernek is lesz dolga a hazai mozikba december 16-án érkező a Pókember: Nincs hazaút című produkcióban. Az augusztusban érkezett trailert rekordot érően sokan, 24 óra alatt 355 millióan nézték meg, és az fix, hogy rengetegen akarnak majd jegyet is venni a filmre. Az előzetesből kiderült például, hogy Peter Parker lelepleződik, és ez bajok sorozatát indítja el, ezért Doctor Strange-hez (Benedict Cumberbatch) fordul segítségért. Zavar támad a tér-idő kontinuumban, lépten-nyomon barátok és ellenségek bukkannak fel… ezt látni kell! Habár a filmpremierre még várni kell, a mozijegyeket viszont akár már most is megvásárolhatod az alkalmazásban.

 

King’s Man – A kezdetek

 

A King’s Man rajongói valószínűleg még a karácsonyfa-állítás előtt beülnek A kezdetek premierjére, hiszen december 23-ától vetítik Magyarországon az eddigi két produkció előzményfilmjét, amelyre még szép, hogy minden mozifan kíváncsi. A műfaj jellegéből fakadóan ezúttal más színészek bűvölnek el minket az ördögien jó megoldásaikkal, ám ne legyen kétségünk, Ralph Fiennes és társai, no meg akcióik a kényelmes moziszékbe szegeznek minket. Az előzményfilmnek többször is csúszott a premierje, szóval már igazán tűkön ülve várjuk a bemutatót!

 

Mátrix feltámadások

 

A King’s Man újabb fejezetéhez hasonlóan december 23-án mutatják be egy legendás trilógia folytatását, hiszen jön Lana Wachowski rendezése, a Mátrix feltámadások. Egy generáció lett nagykorú a harmadik, utolsó rész 2003-as premierje óta és több generáció nem győzte várni, hogy Neo és társai visszatérjenek a mozivászonra. Ez most megtörténik végre, és ha nem is mindenkit látunk viszont, Keanu Reeves például ismét feltűnik a színen. A trailerek alapján érdemes lesz beiktatni egy mozizást a karácsonyi készülődésbe! A Simple appos vásárlással pedig még a sorban álldogálást is elkerülheted.


A borítókép csak illusztráció. A kép forrása: shutterstock.com

Forrás:

https://deadline.com/2021/11/spider-man-no-way-home-official-poster-green-goblin-villains-sony-marvel-1234869738/

https://mozipremierek.hu/movie/2027-kings-man-a-kezdetek

https://www.hollywoodreporter.com/movies/movie-news/matrix-4-trailer-released-1235010322/