Önnek még nincs beállított Simple jelszava. Kérjük adjon meg egyet!
Almenüpontok
Lépj be
Mobiltelefon történelem

Mobiltelefon történelem – az 1 kilóstól az okosig

Egyszerűtől a szuperintelligensig? A mobiltelefon fejlődése hatalmas változsokon ment keresztül az elmúlt fél évszázadban, mára pedig életünk legalapvetőbb információs és kommunikációs csomópontjává váltak.

Kedvenc kütyüd történetének indulása

A legelső mobiltelefonos hívást 1973-ban kezdeményezték: a mobil-prototípus több mint 1 kilót nyomott, és egy könnyed, harminc perces csevejhez 10 órán át kellett tölteni. Az első, inkább téglára hasonlító mobiltelefonok a ’80-as években már a boltok polcain is megjelentek. Alaposan a zsebébe kellett azonban nyúlnia annak, aki egy ilyen készüléket szeretett volna magának: az első mobilokat körülbelül 4000 dollárra árazták.

Fontos azt is kiemelni, hogy a telefonok ekkor még csak hang továbbítására voltak képesek. Az SMS és az MMS a ’90-es évek nagy szenzációja volt. Ahogy a technológia fejlődött, a mobilok mérete is egyre kisebb lett. Megjelentek olyan innovációk is, mint a választható csengőhang, majd a mobilos játékok is kezdtek kibontakozni.

Ezt a masszív kialakítást idővel elhagyták a mobilok, és a 2000-es évektől az érintőképernyő és a vékony, lapos forma határozta meg a designt. A napjainkban megfigyelhető törekvés pedig az, hogy a teljes előlapot a képernyő borítsa – hatalmas felbontás, harsány színek, a lehető legjobb felhasználói élményért.

Mindemellett sokkal sebezhetőbbé is váltak a mobilok: a képernyőtörés az egyik leggyakoribb ok, ami miatt a telefonok szervízben landolnak. Borsos költség a képernyőcsere, ezért ajánlott inkább felkészülni a balszerencsés esetekre, és biztosítást kötni a készülékre.

 

A Simple alkalmazás legújabb szolgáltatásával, a Készülékbiztosítással néhány kattintással biztosíthatod a telefonodat képernyőtörés és lopás esetére. Ki se kell mozdulnod otthonról: a szerződést az alkalmazásban tudod megkötni, káreseménykor pedig futár szállítja a telefonodat otthonod és a szerviz között. Kattints ide, ha érdekelnek a részletek!

 


A borítókép csak illusztráció. A kép forrása: shutterstock.com

Források:

https://www.insider.com/the-history-of-the-cellphone-2018-7#the-first-phone-weighed-over-two-pounds-1

https://www.tigermobiles.com/evolution/#eighthPhone

https://www.carlcare.com/global/tips-detail/common-reasons-for-cell-phone-repair

 

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Honlap működéséhez szükséges sütik

Ezek a sütik feltétlenül szükségesek a weboldal futtatásához. Az ilyen sütik csak olyan műveletekre vonatkoznak, mint például a nyelv, a pénznem, a bejelentkezés és az adatvédelmi preferenciák.

Statisztikai és elemzések sütik

Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy mérjük a látogatói forgalmat és adatokat kezeljünk adatbázisokban. Segítenek abban is, hogy megértsük, mely termékek és tevékenységek népszerűbbek, mint mások. Ezeket a sütiket is blokkolhatja böngészőjében vagy használhatja ezt is: https://tools.google.com/dlpage/gaoptout

Marketing, remarketing sütik

Ezek a sütik általában marketing, reklám és hirdetési tevékenységek miatt kerülnek beállításra, abból a célból, hogy a felhasználók érdeklődési körét monitorozzák, majd ennek megfelelően tudnak releváns hirdetéseket megjeleníteni a weboldalon. Amennyiben nem engedélyezi ezeket a sütiket, akkor a jövőben nem kap célzott hirdetéseket.