Önnek még nincs beállított Simple jelszava. Kérjük adjon meg egyet!
Almenüpontok
Lépj be

Mikulás Budapesten – ide vidd el idén gyerkőcödet!

A Mikulás minden gyermek életében az egyik legjobban várt ünnep. Ilyenkor derül ki mennyire viselkedtek jól idén, illetve, hogy mi minden földi jó fogja a kiscsizmájukban várni őket reggel. Belvárosunkban is több helyre köszön majd be a télapó, hogy találkozzon a sok izgatott gyerkőccel. Cikkünkben három olyan eseményt hoztunk, ahová érdemes lesz ellátogatnotok a kicsikkel.

Joulupukki – Az Igazi Finn Mikulás Magyarországon

Nem csak a gyerekeket, de a felnőtteket is (hiszen Ő úgy tartja, hogy 99 éves korunkig mind gyerekek vagyunk) várja az igazi finn Mikulás, Joulupukki! Immár sokadik alkalommal látogatja meg hazánkat a lappföldi Télapó, elhozva a varázslatos finn kultúrát, illetve a lappföldi karácsony mesébe illő atmoszféráját. A találkozás során a gyerekek beszélgethetnek, illetve fotókat is készíthetnek Joulupukkival, sőt, még a karácsonyi kívánságlistájukat is átadhatják neki.

December 1.-én érkezik meg Budapestre, amikor is megnyitja a Mikulásgyárban rendezett nagyvonalú eseményt, ahol a rászoruló gyerekeknek gyűjtenek adományokat.

Mikulás napi mesés játék Budapesten – Ösvény családi programok

Hová tűntek a Mikuláscsomagok? Felfedezés, nyomozás és játék a szabadban. A Gellért-hegy Verejték téri játszótérén kerül megrendezésre ez az izgalmas program december 3.-án, ahol minden gyerkőc próbára teheti kincskeresési képességét, hiszen meg kell találniuk a Mikulás szánjáról leesett csomagokat, amik közül egyet ők is hazavihetnek majd. Ezen a napon, egy szuper családi esemény mellett kirándulhatunk a gyönyörű Gellért-hegyen. Bizony kár lenne kihagyni!

Mesebeli találkozás a Mikulással – Póniudvar

A Normafánál található Póniudvaron lehetőséged van lurkóidnak egy igazán különleges élmény lefoglalásához. Többek között találkozhatnak a póniháton érkező Mikulással, Télanyóval és persze kis segítőikkel, majd kakaót és kalácsot majszolva tehetik fel nekik kérdéseiket. Ezután mézeskalácsot díszíthetnek, mókázhatnak a manókkal, csemegét készíthetnek a rénszarvasok számára és persze szuper ajándékokban és további élményekben részesülhetnek. Érdemes csekkolni a lehetőséget!

Gyerkőcöd biztosan el lesz ragadtatva az örömtől, ha részt vehet a programok egyikén. Amennyiben pedig a meleg autó kényelme mellett tennétek le voksotokat az utazást illetően, töltsétek le a Simple appot, és válaszd ki a Parkolás menüpontot. A GPS alapú zónameghatározás után pedig már mehettek is a nagy találkozásra! Ha a nagy élmények közepette pedig úgy érzed megfeledkeznél a parkolás leállításáról, csak állítsd be az időzítőt, így nem fogsz felesleges percekért fizetni.


Forrás:

https://gotravel.hu/program-joulupukki
https://poniudvar.hu/mikulas-2023/
https://www.osveny-oktatokozpont.com/esem%C3%89nyek/mikul%C3%A1s-napi-mes%C3%A9s-j%C3%A1t%C3%A9k-budapesten-%C3%96sv%C3%89ny-csal%C3%A1di-programok-2023#