Önnek még nincs beállított Simple jelszava. Kérjük adjon meg egyet!
Almenüpontok
Lépj be
Márton-nap

Márton-napi programok: lakomák és zenés mulatságok várnak!

Márton-nap november 11-re, csütörtökre esik, a legtöbb rendezvényt így inkább az azt követő hétvégén tarják meg. Honnan is származnak a jeles naphoz kapcsolódó népszokások, és merre induljon az, aki semmiképp se maradna le az ősz utolsó fesztiváljáról? Cikkünkből mindent kideríthetsz!

Ne feledd, hogy az utazáshoz az autópálya-matricát mobilodon is megvásárolhatod a Simple appal!

 

A Márton-nap eredete

Jobb egy lúdnyak száz tyúknyaknál – tartja a közmondás, mely Márton-napján éppen aktuális. Az ünnep és a hozzá kapcsolódó népszokások a középkorból származnak, amikor is Szent Márton püspök névnapja jelentette az éves mezőgazdasági munkák végét, és ezzel a téli pihenő időszak kezdetét. Volt ok tehát az ünneplésre, mely vásári mulatságok, bálok és nagy lakomák rendezésében nyilvánult meg. Nem sajnálták a falatokat, hiszen a hiedelem így szólt: aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik. Érdekesség, hogy a libafogyasztás akkoriban nem számított „elit” dolognak. Gyakran megesett, hogy a fizetségük mellé még a cselédek is libát kaptak ajándékba.

 

Szent Márton Újborfesztivál és Libator, Szentendre

November 13-14-ig a szentendrei Skanzenben vásár lesz, ahol őszi csemegéket és különleges kézműves termékeket kaparinthatunk meg: lesznek lekvárok, mézek, spéci szarvasgombás termékek, csinos dekor cuccok és játékok is. Az utcasor felfedezésekor sültgesztenye vagy kürtőskalács majszolása alapozza meg az ünnepies őszi hangulatot. Kipróbálhatunk népi játékokat, részt vehetünk közös körtáncban, és lesz lehetőség kézműveskedésre is – na meg kézműves borok kóstolására. A gyerekeket mesés előadások és gyerekkoncertek szórakoztatják majd.

 

Hagyományőrző programok gyerekeknek, Patca

Katica Tanya Élményközpontban november 13-14-ig rendeznek Márton-napi mulatságot, mely elsősorban a gyerekeket célozza programjával. Lesz lámpás felvonulás, melyhez a kézműves foglalkozáson közösen készítik el a lurkók saját Márton-napi lámpásukat. A tematikus programok mellett az élményközpont beltéri csúszdaházának, mászófalainak és további játékainak a kipróbálására is lesz lehetőség.

 

Szőlőhegyi Piknik, Zalakaros

Az elmúlt két évben nagy sikert aratott a Márton-napi rendezvény, így immáron a 3. alkalommal is megrendezik a pikniket. A gasztrofesztivál november 12-13-ig várja az érdeklődőket. Lesz vásár, a büféstandoknál pedig libás különlegességek és a zalai borvidék italait kóstolhatjuk meg. Zalakaros a Kis-Balaton szőlőhegyein terül el, ahonnan szuper őszi kilátásban gyönyörködhetünk. Meglepődik az, aki először jár erre: milyen igaz, hogy nem csak a Balaton-felvidék tanúhegyein találkozhatunk az ősziesbe öltözött szőlőtőkék pompájával.


A borítókép csak illusztráció. A kép forrása: shutterstock.com

Források:

https://budapest.athome-network.com/hu/blog/at-home-hirek-8/a-marton-napi-liba-es-ami-mogotte-van-342

https://hvg.hu/kultura/20111110_marton_nap_liba_nepszokasok

http://skanzen.hu/hu/latogatas/programok/szent-marton-ujborfesztival-es-libator-2021?utm_campaign=programturizmus&utm_medium=programturizmus&utm_source=programturizmus

https://www.programturizmus.hu/ajanlat-szent-marton-napi-programok.html

https://csodalatosbalaton.hu/programok/gasztro-programok/szolohegyi-piknik-2021-zalakaros/

https://csodalatosbalaton.hu/hirek/bor-gasztronomia/aranylo-osz-ujbor-es-maszk-ilyen-volt-az-idei-szolohegyi-piknik/