Önnek még nincs beállított Simple jelszava. Kérjük adjon meg egyet!
Almenüpontok
Lépj be

Kézműves programok Budapesten, ha kiélnéd a kreativitásod

Kézműves programokkal nem csak kikapcsolódni lehet, de a kreativitás és koncentráció is szuperül fejleszthető velük. És persze új dolgokat tanulni sosem késő, hiszen talán egy új hobbit is felfedezhetsz. Akár egyedül, párban vagy gyerekekkel próbálnátok ki valami újat, Budapesten számos lehetőségetek akad. Ezekből gyűjtöttünk most össze néhányat.

Festés

A festés igazi terápiás foglalkozás, akár egyedül akár többen érkeztek. Barátokkal vagy a pároddal közösen pedig biztosan olyan élmény lesz, amit sokszor emlegettek majd. Megannyi élményfestés közül választhattok, és ismert műveket alkothattok újra instruktorok segítségével, így kicsit ti is Leonardo da Vincinek vagy Michelangelonak érezhetitek magatokat.  Egyes élményfestéseken pedig egyedi képeket készíthettek az otthonotokba vagy akár ajándékba is, ezekhez szintén kérhettek instrukciókat, de a saját művészi éneteket is előhívhatjátok.

Kerámia

Ha kifejezetten kerámiával dolgoznátok, a belvárosban ezt is megtehetitek. Számos műhelyben készíthettek tányérokat és tálakat egészen a formázástól a mázolásig és ha szeretnétek, kerámiafestéssel is kipihenhetitek a munkahét fáradalmait. Ha pedig ezen túl is próbálkoznátok, agyagozás, selyemfestés és üvegékszer készítésére is van lehetőségetek.

Gasztro programok

Azoknak, akik az otthoni főzésen túl is szeretnének a konyhában tüsténkedni a főzős workshopokat ajánljuk. Finom ízek, kellemes aromák, mi kellhet még egy csodás estéhez? A hazánkban egyre inkább elterjedt olasz gasztronómia rejtelmeibe is betekintést nyerhettek, amiket egy jó hangulatú este után a mindennapokban is hasznosíthattok. Ha pedig más tematikára vágytok változatos workshopok között válogathattok kedvetekre, ahol a kenyérsütéstől egészen a sushi készítésig sajátíthattok el technikákat.

Reméljük kedvet kaptatok egy kis kreatív kikapcsolódáshoz. Az odajutáshoz pedig válasszátok a tömegközlekedést, hiszen a Simple mobiljegy funkciójával nem csak gyors, de egyszerű is a jegy és bérletvásárlás.


Források:

https://www.ittjartam.hu/blog/hozd-ki-magadbol-muveszi-enedet-5-kezmuves-kreativ-workshop-budapesten/

https://www.bonitakompania.hu/olasz-fozoest/

https://funzine.hu/2022/10/29/goodapest/kreativ-kikapcsolodas-oszre-5-alkotoi-tevekenyseg-amibe-erdemes-belevagni/

https://budapest.imami.hu/helyi-hirek/csinald-magad-10-izgalmas-diy-muhely-budapesten

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Honlap működéséhez szükséges sütik

Ezek a sütik feltétlenül szükségesek a weboldal futtatásához. Az ilyen sütik csak olyan műveletekre vonatkoznak, mint például a nyelv, a pénznem, a bejelentkezés és az adatvédelmi preferenciák.

Statisztikai és elemzések sütik

Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy mérjük a látogatói forgalmat és adatokat kezeljünk adatbázisokban. Segítenek abban is, hogy megértsük, mely termékek és tevékenységek népszerűbbek, mint mások. Ezeket a sütiket is blokkolhatja böngészőjében vagy használhatja ezt is: https://tools.google.com/dlpage/gaoptout

Marketing, remarketing sütik

Ezek a sütik általában marketing, reklám és hirdetési tevékenységek miatt kerülnek beállításra, abból a célból, hogy a felhasználók érdeklődési körét monitorozzák, majd ennek megfelelően tudnak releváns hirdetéseket megjeleníteni a weboldalon. Amennyiben nem engedélyezi ezeket a sütiket, akkor a jövőben nem kap célzott hirdetéseket.