Önnek még nincs beállított Simple jelszava. Kérjük adjon meg egyet!
Almenüpontok
Lépj be

Füstmentes világnap: egy app is segíthet leszokni a cigarettáról

A füstmentes világnap idén november 18-ára esik. A kezdeményezés a dohányzókat szólítja meg: próbálják ki, hogy legalább egy nap erejéig nem nyúlnak cigarettáért.

 

A világnap eredete

A világnap ötlete 1971-ben született az amerikai Massachusetts államban, ahol a kormányzó, Arthur P. Mullaney arra kérte a lakosságot, hogy egy napig ne gyújtsanak rá, és a dohányárura fordítandó pénzüket adományozzák inkább a helyi középiskolának. A mozgalmat felkarolta egy amerikai társaság is. Céljuk az volt, hogy az ország minden pontjára eljuttassák az üzenetet: a dohányzók legalább egy napig bírják ki cigaretta nélkül. 1977-re már minden állam csatlakozott a mozgalomhoz. Később, a WHO kezdeményezésére nemzetközi szinten is füstmentes nappá nyilvánították november harmadik csütörtökét.

 

Kis lépés a nagyobb cél felé

Ha egy napra sikerül nemet mondani, valamivel könnyebb lesz elhinni, hogy tényleg sikerülhet leszokni. Következő ugródeszkának jöhet a két nap, az egy hét, és így tovább. Fontos az elhatározás, mely mögött pénzügyi okok is állhatnak. Az anyagiakat tekintve: ha napi egy doboz cigarettával számolunk, a dohányzás feladásával közel 60 ezer forintot lehet spórolni havonta.

 

Nem késő elkezdeni

Az utolsó szál cigi elnyomása után már 20 perc elteltével javul a vérkeringés a végtagokban. Egy nap elteltével normalizálódik a vérnyomás és a vér oxigénszintje. A légutak tisztulása miatt már 3 nap után könnyebb lesz a levegővétel. Javul az ízérzékelés és a szaglás. Elképesztő, miként képes a szervezet regenerálódni: körülbelül 15 év elteltével pedig már nincs különbség a leszokott dohányzók és a nemdohányzók között a betegségek előfordulásának kockázatában sem.

 

Gond? Egy szál se! – applikáció is segít a leszokásban

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet az „élj tiszta tüdővel” elnevezésű kampánya keretében fejlesztette ki az alkalmazást, mely a leszokásban nyújt támogatást. Az alkalmazás segít mindig szem előtt tartani az elért eredményeket, melyekből még könnyebb lesz motivációt gyűjteni a folytatáshoz. A Gond? Egy szál se! app Android és iOS rendszerekre is ingyenesen letölthető.

 

Tegyél Te is a környezetért!

Akkor is tehetsz a környezetért az ünnepnapon, ha a nemdohányzók táborát erősíted. Az autó helyett válaszd Te is a tömegközlekedést, ezzel csökkentve a károsanyag-kibocsátást. Tedd ezt a Simple alkalmazással, és spórold meg a jegynyomtatást is. A közlekedés mellett esetleg a régóta gondolataidban cikázó szelektív hulladékgyűjtés kezdedődátumát is erre a napra teheted.


A borítókép csak illusztráció. A kép forrása: shutterstock.com

Források:

https://medicoverkorhaz.hu/blog/fustmentes-vilagnap-2017/

http://www.eljtisztatudovel.hu/