Önnek még nincs beállított Simple jelszava. Kérjük adjon meg egyet!
Almenüpontok
Lépj be
Budapest napja

Budapest napja: lóvasúttól a mobiljegyig

Budapest történelmében csaknem 150 esztendeje annak, hogy 1873. november 17-én egyesült Pest, Buda és Óbuda, a jeles alkalmat pedig 1991 óta a főváros ünnepnapjaként tartjuk számon. Tisztelgésünk jeléül következzen egy kis tömegközlekedési múltidézés, avagy miként fejlődött a most látott nyüzsgő metropolisszá Budapest.

 

Amikor még lóvasút vitte az utasokat

Mindenféle hazabeszélés nélkül Budapest Európa egyik legpezsgőbb, turisztikai értelemben véve leginkább keresett városa, amelynek részben ebből kifolyólag is változatos közlekedési igényeket kell kiszolgálni. Hozzátehetjük, ahogyan az adott korszakoknak megfelelően szinte mindig, hiszen a központi elhelyezkedésnek köszönhetően és a Duna miatt már az ókorban is fontos közlekedési csomópontnak számított.

A ma ismert városképhez hasonlóval nagyjából az 1800-as évektől találkozhatunk, akkortájt pedig az egyébként az először Párizs utcáin megjelenő omnibusz uralta a közlekedést. Később azonban a lóvasút terjedt el, például a Kálvin tér és Újpest között szállította az utasokat. Aztán a technológiai fejlesztéseknek hála 1870-ben megjelent a gőzhajtással működő sikló, amelyet 1874-ben a fogaskerekű követett.

A lóvasúttal ellentétben ezek ma is a főváros közlekedési életének részét jelentik, akárcsak a ma M1-es vonalként ismert kisföldalatti, amely 1896-ban a kontinens első villamos motorkocsikkal működő földalatti vasútjaként nyílt meg.

 

Több lépéssel a ma ismert közlekedés felé

Alig két évtizeddel ezt követően jött az első buszjárat, majd egy időre egységesítették a városi tömegközlekedést, ám ezt később szétverték a második világháború megpróbáltatásai. Azonban 1968-ban megalakult a BKV, és jócskán egyszerűsödött például a jegyrendszer, miközben trolikkal, metrókkal, villamosok sorával bővült a hálózat. Sok fejlesztésnek köszönhetően már négy metróvonal, továbbá rengeteg villamos-, troli- és buszjárat fut keresztül-kasul a városon, utasok százezreit juttatva egyik pontból a másikba, és persze ne feledkezzünk meg a vasút fővárosi szakaszairól sem.

 

Jegyek a telefonon

Miközben egykor még vámszedőházakat is építettek ahhoz, hogy megfizettessék az emberekkel a hídon átkeléshez szükséges az adót, vagy később sokáig nem is üzemelhettek kalauz nélkül a járművek, ma már jóval egyszerűbb beszerezni az utazáshoz szükséges jegyeket.

A fővárosi közlekedésre érvényes vonal-, napi- és hetijegyek, továbbá bérletek többségét már nem is kell papírformában kézben tartanunk, mert minden korábbinál rugalmasabbá vált a jegyvásárlás. A Simple alkalmazásban mentett bankkártyaadatokkal egy kattintással is megvehetjük a kiválasztott terméket, hogy aztán a járműnek megfelelően felszálláskor érvényesítsük azt.


A borítókép csak illusztráció. A kép forrása: shutterstock.com

Forrás: https://www.bkv.hu/hu/a_bkv_tortenete/a_kezdetektol_1968ig
https://villamosok.hu/vtte/honlap/2009/tortenet/busz90/
https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/budapest_unnepnapja