Önnek még nincs beállított Simple jelszava. Kérjük adjon meg egyet!
Almenüpontok
Lépj be
Mobilparkolás a nyugodt autózásért

A mobilparkolás a kapkodást is megszüntetheti

Mobilparkolás a szabálytalanságok ellen: nem mindig történik minden úgy, ahogy szeretnénk, főleg akkor, ha nem a megfelelő lélekállapotban állunk bele az adott szituációba.

A Simple úgy tud ebben segíteni, hogy a Parkolás szolgáltatással legalább egy elintéznivalót megkönnyít a számunkra, így a mindennapok akadályaival nyugodtabban mehetünk szembe – egy próbát megér, nem igaz?

 

Lássuk a tapasztalatokat

A jogosítvánnyal rendelkezők 70 százalékát érte már valamilyen kellemetlen élmény a parkolással kapcsolatban – derült ki az OTP Mobil megbízásából készített 2021-es reprezentatív kutatásból. A legtöbben (34%) arról számoltak be, hogy szabálytalanul parkoló autó miatt nem tudták kinyitni az autójuk ajtaját. Hasonlóan nehéz helyzetbe került a kitöltők azon 29 százaléka is, akik bár a kocsiba be tudtak ülni, kiállni mégse tudtak, mert annyira rájuk álltak. A válaszadók 25 százalékának olyan tapasztalata is van, hogy parkoló autójában kárt okoztak, ráadásul még cserben is hagyták, 16 százalékuk pedig olyan esettel is találkozott, hogy a szabálytalanul parkoló autó a forgalmat akadályozta, például kereszteződésben történő várakozással. Érdekesség, hogy ez utóbbi jelenség leginkább a fővárosi közlekedési kultúrára jellemző.

 

Mi jelenthet megoldást?

Való igaz, hogy Budapest frekventáltabb területein szinte örökléses alapon lehet csak helyet találni: nagy szerencse, ha éppen előtted távozik valaki, és azonnal le tudsz csapni a megüresedett parkolóhelyre. Irigylésre méltó ez a pillanat, ebben minden sofőr egyet érthet. Egyéb esetben a türelem a leghatékonyabb eszköz: a legtöbb autóvezetési szituációban segítségünkre lehet az, hogy még ha nem is a tervek szerint alakulnak a dolgok, megpróbálunk higgadtak maradni. Ha nem a kapkodás vezérel minket, könnyebb lesz meghozni a lehető legjobb döntéseket, így a fent említett kellemetlen szituációkat is megelőzhetjük.

 

A Simple parkolásra számíthatsz!

Van időd, hogy még egyszer megnézd: véletlen nem álltál-e túl közel a melletted parkolóhoz? Nem lógsz rá túlságosan a járdára? Nem hagytál figyelmen kívül egy garázsbeállót? Van időd, hisz a pakolóóra megkeresését és az aprók bedobálását kiválthatod azzal, hogy a Simple appban egy kattintással elindítod a parkolást. Ha a Simple appal parkolsz, számíthatsz olyan okosfunkciókra is, mint például a GPS-zónameghatározás, a parkolás időzítés vagy az autóhoz történő visszanavigálást megkönnyítő helyzetalapú emlékeztetés.


Forrás: Az OTP Mobil Kft. megbízásából készített reprezentatív kutatás

Célcsoport: 18 év feletti jogosítvánnyal rendelkező magyar lakosság.

Adatgyűjtési időszak: 2021.11.26.-12.01

A kutatás elemszáma: 1068 db.

Az aktív mintavétel biztosítja, hogy a megfelelő emberek megfelelő arányban kerüljenek a válaszadói panelből a konkrét mintába.

A felmérés befejezése után, az eredmények reprezentativitásának biztosítása érdekében, az adatokat relatív fontossági értékekkel látjuk el, hogy a minta összetétele közelítsen a nemzeti profilhoz (statisztikai súlyozás).

Ez a módszertan megfelel annak, ahogyan minden kutatóintézet finomhangoló intézkedésként súlyozza az adatokat.

A Pulzus © Kutatási Rendszer esetében életkor, nem, iskolai végzettség és településtípus alapján végezzük el a súlyozást.