Önnek még nincs beállított Simple jelszava. Kérjük adjon meg egyet!
Almenüpontok
Lépj be

Megvan a jogsi, hogyan tovább?

A szabadság ígérete és a világ felfedezésének vágya ragad magával, amint frissen megszerzett jogosítványodat végre a kezedben tudhatod – túl vagy a nagy megpróbáltatáson, úgy érzed, most már saját magad ura vagy.

A helyzet az, hogy a java még csak most jön: bár a kötelező oktatással már végeztél, még sokat kell tanulnod és gyakorolnod ahhoz, hogy tapasztalt sofőrré válj.

Milyen lépések állnak még előtted, mi segíthet a fejlődésben, mire számíts, ha autó vásárlásra kerül a sor? Cikkünkkel ezen kérdések megválaszolásában szeretnénk neked segíteni!

Kezdő vezető – mit jelent ez hivatalosan?

Akármennyire stabilan is érzed magad az utakon, a jogosítványod megszerzésének napjától számolt két évig kezdő vezetőnek számítasz. B kategória esetén ez annyit jelent, hogy az első két évben nem vontathatsz pótkocsit. Fontos tudni azt is, hogy a közhiedelemmel ellentétben a határon túli vezetéshez nem kapcsolódik hasonló korlátozás, tehát akár egy napos jogosítvánnyal is vezethetsz külföldön – korhatár viszont van, így csak 18. életévedet betöltve teheted ezt meg.

Gyakorlás, gyakorlás és gyakorlás

Ne engedd kiesni magad a gyakorlatból – ha teheted, inkább ne halogasd az első vezetési alkalmat sokáig a jogsi megszerzése után. Még jobb, ha valaki rutinos csatlakozik hozzád, hisz egy tapasztalt vezető csak jól jöhet útitársként. Hallgasd meg tanácsait, beszéljétek át a kevésbé egyértelmű helyzeteket – minden lépéssel csak egyre jobb és jobb leszel!

Használt autó vásárlás – mutatjuk a folyamatot

Az első autó kétségkívül hatalmas mérföldkő az ember életében. Ha használt autó vásárlás mellett döntesz, a kiszemelt jármű állapotáról minden esetben kérd ki – független – szakértő véleményét. Ha a kocsi állapotát rendben találjátok, a szerződéskötés előtt érdemes elvégezni az eredetiségvizsgálatot is, nehogy utólag érjen meglepetés.

Az adásvételi szerződéshez két tanú jelenléte szükséges – fontos, hogy mindenkinél ott legyenek személyes iratai. A szerződésben részletekbe menően fejtsd ki, milyen állapotban veszed át az autót. Az átvétel időpontját ajánlott percre pontosan megadni. Ha vételárat készpénzben fizeted ki, mindenképpen írjatok átvételi elismervényt.

Külföldi autó vásárlása esetén minden esetben meg kell állapodni az eladóval, hogy ki viseli a jármű regisztrációs költségeit. Ha van műszaki vizsgája az autónak, csak éppenséggel külföldi, van lehetőség a honosításra. Egyéb esetben új műszaki vizsgára van szükség.

Az átvétel pillanatában megszűnik az autóra kötött kötelező felelősségbiztosítás érvényessége, a jármű új tulajdonosaként így az új kgfb-t is neked kell megkötnöd, mielőtt még útnak indulnál. A folyamat az okmányirodában zárul, itt minden szükséges okmányt (forgalmi, törzskönyv) átírnak a te nevedre. Az új papírok díját, illetve a vagyonszerzési illetéket ott helyben tudod majd befizetni.

Légy tudatos sofőr, és köss asszisztencia biztosítást!

Idővel egyre könnyebb lesz felvenni a forgalom ritmusát, egyre biztosabbnak érzed magad az utakon, így egyre nagyobb távokat is bevállalsz majd. 

Ha már támogató útitárs nélkül is stabilan mozogsz, viszont jó lenne, ha egy váratlan helyzet (defekt, lemerült akksi) esetén azonnali segítség állna rendelkezésedre, kösd meg a Simple Gépjármű-asszisztencia biztosítást. Nem gond, ha öreg az autó, a Simple alkalmazásban 15 évnél idősebb járművekre is megkötheted a biztosítást. Ezentúl bármi történne az utakon, biztosított kocsid mentését közvetlenül az alkalmazásból kezdeményezheted.

*Az Alap és a Komfort csomag Magyarország területén, míg a Prémium csomag Magyarország területén, valamint külföldön történt káreseményekhez nyújt fedezetet.


TÖLTSD LE A SIMPLE ALKALMAZÁST, HA MÉG NEM TETTED MEG, ITT!


Simple fiókodat létrehozhatod itt és most is:

SIMPLE FIÓK LÉTREHOZÁSA


Források:

https://www.autoszektor.hu/hu/content/hogyan-vezessunk-friss-jogositvannyal

https://eduline.hu/felnottkepzes/Mit_nem_lehet_csinalni_kezdo_jogositvannyal_EH63OC

https://www.netrisk.hu/gepjarmu-adasvetel.html

https://www.biztoshely.hu/auto-vasarlas-menete.html

Kiemelt kép forrása: pexels.com